Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 4. szám - SZEMLE - Szőts Zoltán: Pfeiffer János: Egyházaskozár története

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy területén.

Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,

Ahány a szépség gazdag kebelén.

Van rajta bérc, amelly tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl,

És rónasága, mintha a föld végét Keresné, ollyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,

Mint hegedűink első hangjai;

Ajkamra fel-felröppen a mosoly,

De nevetésem ritkán hallani.

Ha az öröm legjobban festi képem:

Magas kedvemben sírva fakadok;

De arcom víg a bánat idejében,

Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Egy szálig elveszünk-e mi? Vagy fog maradni valaki, Leírni e Vad fekete Időket a világnak?

S ha lesz ember, ki megmarad, El tudja e gyászdolgokat Beszélni, mint valának?

S ha elbeszéli úgy, amint Megértük ezeket mi mind: Akad-e majd,

Ki ennyi bajt

Higgyen, hogy ez történet?

És e beszédet nem veszi Egy őrült, rémülésteli,

Zavart ész meséjének?

14