Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Kupa László: Tisza Kálmán
Kupa László • Tisza Kálmán 63 éreztetik magukat. Ezért e korszak vezérei is alig maradhatnak túlhosszú ideig a nemzet élén. De van azután egy korszak, amikor a különben életerővel bíró és élni akaró nemzet érzi azt, hogy feladata a bajokat orvosolni, feladata nem rohamosan haladni, nem szemkápráztató dolgokat művelni, de homokszemre-homokszemet, téglára-téglát hordva, felépíteni az állam épületet. És én azt hiszem, hogy azon időpontban mikor királyom és nemzetem többségének bizalma a kormányra hívott, egy oly korszak volt hazánkra, nemzetünkre nézve. És éppen azért, mert az én nem ragyogó tehetségeim ezen mindennapi, folytonos, nem lankadó, nem fényes, de talán azért jótékony munkára képesítettek ebben lelem fel kulcsát annak, hogy oly régen bírhatom úgy királyom, mint a nemzet többségének bizalmát.” Tisza vállalt kötelezettségét teljesítette és, ha jelentős erőfeszítésekkel is, de a 80-as évek második felére, a gazdasági prosperitás különböző folyamataihoz is kapcsolódóan, az államháztartás stabilizálódása is végbement. Ekkor állt pályafutása csúcsán, amikor béke honolt a „kül”- és „bel”-viszonyok területén egyaránt - már amennyire ez ekkortájt s ebben a térségben egyaránt lehetséges volt. A hozzá közelálló párthívei közül többen is úgy vélték, hogy elérkezett az az alkalmas időpont, amikor miniszterelnökük dicsősége teljében visszavonulhatna. Tisza azonban nem így látta - és ismerősei közül senki sem merte őt erre figyelmeztetni. De a Tisza-éra fölött - minden béke és stabilitás-kép ellenére - sötét politikai felhők gyülekeztek. Először a kabinetet kellett átalakítania, ami nem ment zökkenőmentesen, majd az új minszterek közül különösen Szilágyi Dezsővel lettek konfliktusai. Az addig szőnyeg alá söpört közjogi kérdések is előtérbe kerültek. Először 1889-ben, a véderőtörvény tárgyalása elevenítette fel a közjogi küzdelmeket. A heves, Tisza személyét ért gúnyolódásokkal bőségesen tarkított csatározások eredményeként, a miniszterelnök - ha részlegesen is - kénytelen volt engedni az ellenzék követelésének. A generális tekintélye eléggé megtépázottan került ki ezekből a küzdelmekből. Tisza távozása azonban csak a következő évig kapott haladékot. A kiváltó ok Kossuth Lajos állampolgárságának ügye volt, melyben egyesek a 48-as elvek „szögreakasztásának” szimbolikus végzetszerűségét látták. A miniszterelnök ugyanis a hatályos rendelkezések szerint állampolgárságát rövidesen elvesztő Kossuthnak az állampolgársági törvény módosítását kezdeményező javaslatát anélkül fogadta el, hogy azt a kormány egyetlen tagjával megtárgyalta volna. Mivel pedig indítványát a minisztertanácson két ízben is leszavazták, nem maradt más megoldása, mint a lemondás. 1890. március 9-én nyújtotta be lemondását, melyet az uralkodó néhány nap múlva el is fogadott. Lemondása egyúttal politikai pályafutásának végét is jelenti, bár 1890 után is megválasztják országgyűlési képviselőnek. Mint nagyváradi képviselő elsősorban a Szabadelvű Párt irányítója és tanácsadója volt. Számos kitüntetése közül a legrangosabb az 1890-ben kapott Szent István rend lovagkeresztje, volt. A Magyar Tudó-
