Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Kupa László: Tisza Kálmán
Kupa László • Tisza Kálmán 55 megjelent ún. húsvéti cikke is. A már említett 1865 végére összehívatott országgyűlés az ún. közös ügyek vitás kérdéseinek megoldására, bizottságot hozott létre. A kölcsönös kompromisszumkeresés folyamatát jelentős mértékben elősegítette az osztrákok katonai veresége a poroszoktól. Deák nem kívánta Ausztria nagyhatalmi pozíciójának meggyengülését kihasználni, többletkövetelésekkel megterhelni az egyezkedés folyamatát, így a jelentős hátráltató okok hiányában, 1867-ben létrejöhetett a kiegyezés. A kiegyezés, és annak közjogi struktúrája döntő mértékben befolyásolta a hazai pártviszonyok alakulását. A Deák-párt a kiegyezés híveiből került ki, míg a „negyvennyolcasok” a kiegyezés ellenfeleiként Magyarország nagyobb önállóságának biztosítása érdekében, a kiegyezés módosítása illetve felszámolása mellett voltak. Mind a kormánypárt, mind az ellenzék azonban eléggé heterogén politikai erőket foglalt magában. A kiegyezés hívei között egyaránt találhatunk ugyanis liberálisokat és konzervatívokat is, míg az ellenzék soraiban már a kiegyezéshez való viszony is rövidesen kérdésessé vált. Az ellenzék 48-at csorbítatlanul valló része, az ún. szélbal, az emigráns Kossuth elveit sértetlenül kívánta a hazai politikai gyakorlatba átültetni, melynek következtében pl. a Habsburg ház uralmát Magyarország függetlenségével összeférhetetlennek tekintették és a kiegyezés felszámolását követelték. A kevésbé radikális ún. balközép, melynek éppen Tisza Kálmán volt a vezére, sem el nem fogadta a kiegyezést, sem el nem vetette azt, és a Tisza által szerkesztett ún. bihari pontokban Magyarország nagyobb, gazdasági, katonai és diplomáciai függetlensége mellett szállt síkra. A kiegyezés kérdését tekintve tehát a balközép látszólag közbülső helyet foglalt el az említett másik két irányzat között, azonban jól kivehetően már ekkor a kormánypárti állásfoglalásokhoz igazította a sajátjait. „A balközép rendszerint megvárta - írja erről a politikáról a korszakot elemző történész -, amíg a Deák-párt a maga álláspontját kinyilvánította, azután egy jól kimért lépéssel - de semmiesetre sem többel -, továbbment a Deák-párttól, ami olyan benyomást keltett, mintha a párt nem annyira a maga programjának megvalósítása érdekében fejtene ki oppozíciót, mint inkább az opponálhatás kedvéért alakítaná ki a maga programját.” A hazai pártstruktúra kialakulásában tehát elsősorban nem az eltérő politikai filozófiák játszották a meghatározó szerepet, hanem Magyarországnak Ausztriához fűződő viszonya, az ún. közjogi kérdések. Ez a körülmény nemcsak beszűkítette, sőt leegyszerűsítette a magyar parlamentáris politikát, hanem a kiegyezés rendszerével szemben radikalizálta az ellenzéket. Ennek következtében az ellenzék a kormányon lévő Deák Párttal való szembenállását a kiegyezéses politika szüntelen kritikája terén demonstrálta, miértis egy-egy parlamenti vitában nemcsak a szóbanforgó kérdést tekintve kérdőjelezte meg a kormányzat álláspontját, hanem magát a kiegyezés rendszerét kritizálták. Bizonyára ez a körülmény is szerepet játszott ab-
