Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Kupa László: Tisza Kálmán
52 Új Dunatáj 1998. december Kupa László TISZA KÁLMÁN Voltak és lesznek olyan államférfiak, akik életük legaktívabb és legmaradandóbb időszakában a kritikák és támadások kereszttüzében fejtik ki tevékenységüket, akiknek politikai bukását több tucatnyi pályatársuk várja, ám alig egy-két évtized elteltével, ha személye iránt kevésbé is, de a nevével fémjelzett korszak iránt erős nosztalgia támad. Ilyen államférfi volt Tisza Kálmán, született 1830. december 16-án Nagyváradon, aki két korszak határmezsgyéjén élt. A 48-as szabadságharcnak fiatal kora miatt még nem lehetett számottevő egyénisége, míg a modern Magyarország megteremtésében vezető szerepet vállaló nemzedék tagjaihoz képest 10-15 esztendővel volt idősebb. Származása, családi körülményei is eléggé eltérnek a reformkor nagyjaiétól. Édesapja, Tisza Lajos a jómódú középbirtokos nemességhez tartozik, édesanyja gróf Teleki Julianna révén pedig a híres erdélyi Teleki famíliával kerül rokonságba. Édesapja országgyűlési követ az 1832-36-os országgyűlésen, különböző vármegyei tisztségeket (alispán, főispáni helytartó) tölt be, majd a 48-as áprilisi törvények szentesítését követően lemond tisztségéről. Politikai életútja, közéleti állásfoglalásai alapján a reformkor konzervatív táborába sorolhatjuk őt. Tisza Kálmán gyermek- és ifjúkori tanulmányait az a Szőnyi Pál irányította, aki mint tehetséges debreceni pedagógus, Tisza Lajos támogatásával képezte magát Berlinben és tett angol és francia körutazást. Szőnyi elsősorban a természettudományok területén tette ismertté a nevét: az MTA tagja, a Természettudományi Társulatnak tíz évig elnöke, de korának kiváló pedagógusa is volt. 1848-ban a pesti tudományegyetemen a jogi vizsgát letéve; alig 18 éves korában Tisza jurátus lesz, majd a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba nevezik ki, számfeletti fogalmazónak, 48 végén ő is követi a kormányt Debrecenbe, és fogalmazóként vesz részt annak további munkájában. A szabadságharc leverése után testvéreivel együtt külföldre utazott s másfél évet a külföldi politikai és gazdasági intézmények tanulmányozására fordított; főként a berlini egyetemet látogatta. Hazatérése után - a passzív rezisztencia követelményének megfelelően - geszti családi birtokán gazdálkodott. 1855-ben a nagyszalontai református egyházmegye segédgondnokává választotta. A huszonöt éves ifjú számára az újabb közéleti pályakezdés nehéz feladatokat tartogatott. Szintén 1855-ben jelent meg Leo Thun gróf, birodalmi kultuszminiszter rendelete, amely szerves folytatása volt a Haynau által megkezdett, a protestáns egyház autonómiájába erőszakosan beavatkozó, önkényuralmi politikának.
