Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 4. szám - Szilágyi Miklós: A Puszták népe társadalomnéprajzi nézőpontból

Szilágyi Miklós • A puszták népe társadalomnéprajzi nézőpontból 39

hetett volna” megengedése! A Puszták népéből ugyanis nem a „cseléd beszél cselédekről” evidenciája sugárzik. A tudatosan és öntudatosan vállalt „pusztai” - azaz: uradalmi cseléd - származásnak és az „olyan tüneményesen gyors felemelkedésről, aminőt az én családom mindkét szárnya végzett, kevésről tudok” szemérmesen büszkélkedő megvallásának belső feszültségére épül a mű - számomra eldönthetetlen, hogy mennyire kiszámított, s mennyire ösztönös - hatásmechanizmusa.

A nagyszülők, a szülők „nem-cseléd” állapotát, illetve mentalitását körülíró vagy szimbolikusan kifejező adalékok benne vannak a szövegben: a családtörténet, mely a személyes kiemelkedést értelmezi, legalább olyan hangsúlyos, mint a honnan jöttem eszméltető hatásúnak szánt szemléltetése. Belekerültek egyrészt az apai nagyapának, magát a parasztoknál is, a gulyásoknál, csikósoknál, kondásoknál is, nemcsak a cselédeknél többre tartó juhászszámadónak a bojtárok és béresek közt megmutatkozó „úri gesztusai” („Megsántult egy birka? ’Egyétek meg az egészségemre!’ [...] A lakodalmakba fiatal bárányt küldött, s egy várúr büszkeségével hárította el a hálálkodást.”), s a környező falvakban (sőt: értelmiségiként városban) lakó nagynénik, nagybácsik alakja is fel-felbukkan. Másrészt végig ott őrködik a család felett az anyai nagyanya - az író tömör jellemzése szerint: egy „lángelme” - aki kivételesen olvasott, tehát művelt volt, s apró gyermekkorukban pl. a János vitéz (akkortájt egészen friss) áriáit énekelte nekik; és részletesen megidéződik a bognár nagyapa ezermester hajlama, ennek részeként méhészkedése: a maga készítette kaptár és a méhészújság receptje alapján főzött pálinka. Túl a nagyszülői generáción belekerült a maguk, a rácegresi pusztán lakó uradalmi cselédekétől feltűnően különböző életkörülményeinek megannyi jellemző részlete is:- a szobájukban csak apja, anyja és a három gyerek lakott, nem pedig több család húszat-harmincat közelítő létszámmal;- a „puszta előkelősége”: a pusztagazda, a béresgazda, a szérűpásztor, a kulcsár járt be hozzájuk, lévén, hogy ők voltak a gépészkováccsal azonos rangban;- apja négy tehenet hajtott legelőre („Ez a négy tehén húzott kifele bennünket [...] a marasztaló pusztai kátyúból”);- anyjának varrógépje volt, a pusztán egyedül neki, s mert kitűnően szabott és varrt (a nagymama Simontornyán és Pálfán taníttatta a mesterségre!), a cselédaszszonyok és lányok, egyidejűleg végzett kerti munkával fizetvén érte, vele varratták ruháikat, a varratás ürügyén pedig - „kommenciókor meghozom” ígérettel - folyamatosan kölcsönöket kunyeráltak tőle;- vasárnaponként ministrált a pusztai iskolában a misén, mert volt olyan csizmája, amilyenben az oltár elé járulhatott;- a csizma-viseletnek amúgy is szimbolikus jelentése volt: ők, a gyerekek is, azzal váltak ki a cselédek közül, hogy tél közeledvén egy-két héttel előbb húztak csizmát;