Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Szigeti Lajos Sándor: Szonett(t)rend
26 Új Dunatáj 1998. december hát láthatóan, mint ahogy maga a modern magyar költészet története sem, egy belső váltás jeleit itt is láthatjuk, amikor - a harmincas évek második felében - egy - első pillantásra legalábbis - formai trend nyomait érzékeljük magunk előtt a magyar költészettörténetben. Török Gábor kissé csodálkozva teszi fel a kérdést: „Kecses, aprólékosan csiszolt valami a lírai formák közt a szonett: hogy illik ez Illyés költői hangjához ?”12 Én irodalomtörténészként nem így kérdezek, engem az érdekel inkább, hogy saját életműve és a modern magyar költészettörténet egésze szempontjából vizsgálva, éppen mikor, miért és hogyan fordul Illyés Gyula a szonettformához: egy általános költészeti trend várhatósági elvének megfelelni akarván teszi-e, avagy belső világából fakadó jelenségről (is) van szó? Feladatunknak ezt tekintjük: megvizsgálni Illyés Gyula költészetében a szonett szerepét. Ha figyelünk arra, hogyan kezdtek el költőink szonettet írni, láthatjuk, hogy előbb fordítanak és a fordítás gyakorlata vezeti el őket a saját szonett megformálásához. Ezt tette Ady Endre, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Juhász Gyula s ezt tette a harmincas években József Attila, Szabó Lőrinc, Sárközi György s tette Illyés is. Ha csak az említett szonettantológiában szereplő fordításait vesszük is szemügyre, nem meglepő, hogy elsősorban francia költőket fordít. Időrendben haladva: lefordítja Joachim Du Bellay (1522-1560) Lépdelni fontosán és Urazni uzsorást, Louise Lábé (1524?-1566) Élek, balok, Pierre De Ronsard (1524-1585) Föladom a csatát, Étienne De La Boétie (1530-1563) Akkor, midőn a nyár kiadta mérgét, Jean De Sponde (1557-1595) Szonett a halálról, Moliére (1622-1673) A tudós nók ómű darabját, benne Trissotin szonettjét, Louis-Charles-Alfred De Musset (1810-1857) Szomorúság, Stéphane Mallarmé (1842-1898) Edgar Poe síremléke, Paul Verlaine (1844- 1889) Arthur Rimbaudnak című versét, valamint a bolgár Ivan Vazov (1850-1922) Vitosa, a spanyol Juan Ramónjiménez (1881-1958) Csömör és a cseh Vitezslav Nezval Huszonegyedik szonett a koldus királyról című művét.13 Az előadás (illetve e dolgozat) címe - szonett(t)rend-talán csak látszólag szokatlan, kissé a ma divatosnak tűnő megoldásokra emlékeztető, valójában azonban jelzi a kor - részben ideologikus, részben poétikai - megoldásait: a széttörtség, a fragmentaritás élménye után szükségszerű volt a követelés, a rend igénye: gondoljunk csak olyan költőkre, mint József Attila, kinek lírájában 1932-ben szólal meg az élmény a legerőteljesebben (ld. Külvárosi című kötetét!)14 vagy gondoljunk Szabó Lőrinc Te meg a világ című kötetére s a hozzájuk csatlakozókra, akár mindazokra, akiket Babits oly nagy szeretettel mutatott be 1928. december 14-én a Zeneakadémián, illetve az éppen 1932-ben megjelent Új antológiában,15 akiknek költészetében szintén jelentőségre tesz szert a rend motívuma-toposza. Illyés idevonatkozó kötetének címe sem más, mint Rend a romokban, de azt kell mondanom, hogy latensen már korábbi kötetében is ott érezhető a szándék, hiszen ilyen címmel jelen
