Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Tudósportrék: Szabolcsi Miklós
72 Új Dunatá; 1998. szeptember (Azaz a Magyar irodalom története) 5. és 6. kötetének a szerkesztését, amely 1965- ben és 1966-ban jelent meg. Ez kísérlet volt egy hagyományos történeti jellegű, ezen belül irányzatokat bemutató, de alkotó egyéniséget is kiemelő, marxista értékrendű, - ezt a marxista értékrendet tágan értelmező - munkára. Új Dunatáj Mennyire volt lehetőséged a saját, közben megváltozott világképedet érvényesíteni? Nyilván más értékpreferenciákat alkalmaztál. Mennyire szólt bele a párt? Szabolcsi Miklós Vitákon a művek szerkezetét kialakítottuk. Három lektorunk volt. Bóka és Király volt a két irodalomtörténész lektor, és az ő véleményük nagyon sokban befolyásolta a munkát. Lényegében a velük való diszkurzusban, vitában formálódott a Spenót, meg a munkatársaimmal való beszélgetésben. Közvetlen politikai beavatkozás egyetlen ponton volt, a romániai magyar irodalom fejezetével kapcsolatban. Mai szemmel nézve természetesen már eleve helytelen, illetve kompromisszumos megoldás volt, hogy a nem magyarországi magyar irodalmakat külön függelékben tárgyaltuk. A nyugati magyar irodalomról pedig lényegében nem szóltunk, csak azokat említettük, akik már korábban is alkottak, mint Márai Sándor. A Czine Mihály által írt fejezettel voltak politikai problémáink, a romániai erdélyi magyar irodalom kérdésében. Ez az egy kérdés, ahol a pártközponthoz fordultunk, ahol akkor Köpeczi volt a pártközpont osztályvezetője. A fejezetet végül újrairattuk. A Nagy Spenótban ilyen közvetlen politikai nagy beavatkozás más nem volt. A „Sóska” első kötete vált ezután politikai vitakérdéssé. Új Dunatáj Maradva a Czine-fejezetnél, itt tulajdonképpen maga a tény, hogy a romániai magyar irodalom szerepelt, hívta ki bizonyos körök ellenszenvét? Szabolcsi Miklós Nem. A Czine-fejezetnél a probléma a belső értékrend volt. Úgy tűnt számunkra, hogy túlzottan Erdélyi Helikon központú. Tehát a nem az Erdélyi Helikonhoz tartozó áramlatokat, a Korunktól kezdve egészen Méliuszig, háttérbe szorította. Az irodalomtörténet megalkotásának a vágya volt ezeknek az években az egyik célom. Hadd tegyem hozzá, hogy ugyanennek a vágynak végső realizálása volt „A világirodalom története a XX. században” c. könyvem. Vissza kell térnem egy kicsit az 50-es 60-as évekhez. Párhuzamosan a József Attila- munkával, a kezdődő avantgardkutatással, a Spenóttal, tagja lettem a párt Kulturális Elméleti Munkaközösségének. A kulturális munkaközösség első nagy mun
