Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Juhász Erzsébet: Közép-Európa és a kisebbségek vajdasági szögből
26 Új Dunatáj 1998. szeptember Ságban még ma is érződik a több nemzetiségű együttélés hagyománya. A magyarság politikai szerveződése a nyolcvanas évek végétől kezdődően, mely egyébként nélkülözhetetlenül fontos minden közösség számára, azzal a következménnyel járt, hogy hamis identitástudatot propagált. A délszláv háború és a súlyos gazdasági válság, az általános egzisztenciális bizonytalanság következményeképpen az elmúlt nyolc-tíz év folyamán a vajdasági magyarság körülbelül háromszázezerre csökkent, hetven-nyolcvanezerre tehető azoknak a száma, akik az említett időszakban elhagyták az országot. A vajdasági magyar politikai pártok mindezért a kommunista rendszer vezető értelmiségét vádolják, mondván, hogy az a hatalom hű csatlósa (...) Ezért vallom, némely szlovákiai magyar írótársammal ellentétben, hogy szükség van a kisebbségi magyar irodalmi folyamatok és művek alakulástörténetének és létrejöttük külső körülményeinek az ismeretére, és manapság már az átértékelésére is, mert még mindig a kisebbségi irodalomtörténetek tudják a legsokrétűbben öszszefoglalni mindazt, ami adekvát identitástudatunk és helyzetismeretünk megteremtődésének nélkülözhetetlen feltétele. A vajdasági magyar politikusok és politikusokká átvedlett írók legfőbb vádja a hatvanas évektől a nyolcvanas évek közepéig tartó időszak kultúrájára és irodalmára vonatkozóan az, hogy üres, semmitmondó modernkedéssel nyomta ez a vajdasági magyarság identitástudatát és öneszmélését. Annak ellenére, hogy én ezt a korszakot a vajdasági magyarság röpke nyolcvanévnyi meglétében is szellemi-művészeti-kulturális csúcspontnak tekintem, mégis szembe kell nézni a hagyomány és modernitás viszonyának kérdéskörével. Újra Salat Leventét idézve magam is úgy látom, hogy „Hagyomány és modernitás viszonya általában véve szerencsésebb égtájak alatt is problematikus, de különösképpen az Kelet-Közép-Európában, ahol a sajátosan felfogott és többnyire kisajátított hagyomány rendszerint a modernizációs törekvések és folyamatok megbízható, hatalmi érdekeknek alávetett kontrolljaként működött.” A Vajdaságban a lebecsült, el nem fogadott hagyomány ellenében jöttek létre a modernizációs törekvések. Az Új Symposion első nemzedékével megjelenő modernség a vajdasági magyar irodalomban tényleges szellemi horizontot teremetett, kissé keserű szájízzel azonban azt is hozzá kell fűznünk, hogy „soha sem veszélyeztette a hatalmi struktúrák stabilitását és legitimitását, mindahányszor összhangban maradt az uralkodó politikai és kulturális elitek érdekével.” Ez a modernség azonban elevenné, kezdeményezőkésszé és széles regiszteren mozgó befogadóvá tette a vajdasági magyar irodalom és kultúra ekkor hangadó áramlatát. S ez létfontosságú volt a szellemi nyitottság és vitalitás kialakulása szempontjából. Következetesen átgondolt, igényes folyóiratok és könyvkiadás híján az akkori fogékonyság és vitalitás nem tud sehol koncentrálódni, s így nem is lehet eleven hatóerő. Egy új identitástudathoz és az új kulturális modellek kialakításához viszont
