Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 2. szám - Szigeti Lajos Sándor: "Iszonyú mindegyik angyal"(?)

Szigeti Lajos Sándor • „Iszonyú mindegyik angyal”(?)

39

A betegség és a halálközelség tudatában, amikor szükségszerűen személyesebbé lesz a költői gondolkodás is, gyakrabban jelenik meg, még a látszólag távolító költeményekben, az orosz kódot mutató művekben is a motívum, így például a Változatok egy orosz témára címűben, ahol megpróbál a költő a választott mottó szerint tudatosan beöltözni Arszenyij Tarkovszkij éntelen énjébe. A Tarkovszkijtól kölcsönzött sorok így szólnak: „Én az vagyok, ki élte századát, / S nem én volt...”, Baka a Testamentuma emlékeztető módon ezt magára vonatkoztatottan (is) egy álom részeként formálja meg: „Én az vagyok, ki nincsen is talán, / Egy álom - mint egy asszony - oldalán / Elnyúltam egyszer, és azóta várom, / Hogy a való helyére lépjen álmom.” A vers egy olyan helyre költözteti a lírai ént, - ismét egy játék a dimenziókkal - ahol lélekké lehet, mégha e léleklét egészen valóságosnak látszó kórházi körülmények közt mutatja is meg magát: „Hol angyalok kötöznék át sebem:/ A kék csempéjű égi kórterem / Vasrácsos ágyán volna jó örökre / Elszenderedni és aludni csak, / Gyógyulni fény-infúzióba kötve, / Míg mint a var pereg le napra nap.” Ezek a - betegség idején - írott „angyalversek” azonban már egy újabb tanulmány tárgyát képezik.