Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Fried István: Árnyak közt múlandó árny
Fried István • Árnyak közt múlandó árny 19 télyeket magával hozó ifjúnak múltja egy tömlőé, egy mondat („Szeretnék olyan lovas lenni, mint az apám”), emlékkép-foszlányok, jövője a fenyegetettség. A sorstalanság olyan esetével állunk szemben, amely már nemcsak az autentikus lét lehetőségétől fosztja meg a személyiséget, hanem személyiséggé válásának esélyétől is, hiszen a regény alcímében feltüntetett minősítés: die Trägheit des Herzens (az emberi szív restsége) némileg utal a saját partikuláris gondolkodásukba zárkózott emberek kisszerűségére, amiképpen résztvevői a semmiből jött, „átutazó” Caspar kurta evilági létének. A leginkább talán Verlaine versét és Wassermann regényét jelöli ki előszövegül Baka István, az előbbi elhagyja a fordulatos és több megfejtést kínáló (éppen ezért máig homályos) történetet, és csupán a címmel lép be a lassan-lassan irodalmi tárggyá váló Caspar-történetbe, amely a magára hagyatottság, a Trakl szavával „meg nem született”-ség reprezentánsa. Történt ugyanis 1828-ban, hogy egy másfél évtizednél többet tömlöcben töltött ifjú bukkant föl, aki egy nemigen érthető levéllel jött, s akiről annyit lehetett tudni, hogy apja katona (lovas) volt. A továbbiakban ezt a rejtélyes múltú ifjút (ezt részletesen elbeszéli a Wassermann-regény, méghozzá egykorú vagy majdnem egykorú leírások alapján) pszichológiailag és sok más szempontból is vizsgálták, mintegy kísérleti alanyként kezelték. Előbb 1829-ben sébesítette meg egy ismeretlen, majd 1833-ban szintén egy ismeretlen végzett vele, olyan, aki (ezt Hauser mondta el halála előtt) felvilágosítással szolgálhatott volna származásáról. Már életében megindult a találgatás, és azóta mintegy 400 könyv és körülbelül 2000 folyóirat- és újságközlemény foglalkozott azzal, kik tarthatták sötétségben Caspart, kinek-kiknek érdekében állhatott előbb kiszabadítása, majd meggyilkolása. Az egyik változat szerint a karlsruhei kastélyból rabolták el, egy halálos beteg gyerekkel cserélték ki, mások a badeni nagyhercegnő törvénytelen gyermekének vélték, még magyar elemek is belekeveredtek a történetbe: Caspar Hauser magyar szavakat látszott fölismerni egy elbeszélgetés során. A fekete kenyéren és vízen, pincében tartott ifjú vallomásai során ellentmondásokba keveredett, és még Magyarországon is nyomoztak; a szélhámosság és a nagyúri származás egyként szerepel a rejtvényfejtők megoldási kínálatában. A „talált gyermek”-motívuma éppen úgy kapcsolódhatott Hauser történetéhez, mint a a „vadember”-é (csak nevét tudta leírni), elcserélt-elrabolt gyermek, uralkodói származás, politikai jellegű intrika: mind-mind hozzáfűzhető a Hauser-történethez, és a szépirodalmi feldolgozásokban mindez meg is történt, regényben és drámában - s mint láttuk: versben. Ilyen előzmények után nyúlt Baka István a Hauser-tárgyhoz, megalkotván azt a változatot, amely a Verlaine kezdeményezte sorsnélküliség „lét”-helyzetét egy csupán utalásaiban „létező” világba helyezi, és így a világ, a környezet már önmagában nem-létével jelzése annak, hogy a beléje vetettség eleve a reménytelenségbe, a sem-
