Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - Penavin Olga: A szlavóniai magyarok nyelve
Penavin Olga • A szlavóniai magyarok nyelve 65 Penavin Olga A SZLAVÓNIAI MAGYAROK NYELVE In memóriám Kórógy Mottó 1: „Mindönt le köl irnya, mar agy on emléközet!” (Néhai köp ácsai halász) Mottó 2: „Száll az ének szájrul szájra, Elpusztult már Kórógy vára” (ballada) 1991. szeptember 29-én a közelmúlt hadijelentéseiben gyakran szereplő 4 szlavóniai Árpád-kori telepítésű község: Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu népét világnak kergették. Ezen a napon következett be különösen Kórógy, Szentlászló népének golgotajárása, exodusa. Amíg a tatár-, törökvilág megpróbáltatásai közepette ott maradhattak telephelyükön, megvédte őket a már a rómaiaktól emlegetett Palus Hiulca mocsár ősrengetegeivel, idegenre veszélyes búvóhelyeivel, embert, állatot mentő nádasaival, lápos, ingoványos területeivel, szigetecskéivel, óriás tölgyeivel, addig most a XIX. századi lecsapolás után kialakult síkság már nem bújtathatta többé lakóit. Azt ebédtől kelve kellett nekiindulniuk a vakvilágnak, a más országi menekülttáboroknak. A világ népeket beolvasztó nagy kohójába kerültek, szétszóródtak, hontalanná váltak. Ha nem kerülnek vissza egyhamar ősi környezetükbe, szemünk láttára tűnnek el a népek tengerében, vesztik el önmagukat, nyelvüket, hagyományaikat. Ezek az Eszék közelében, a Vuka folyó mentén megtelepedett falvak a XIII. században említtetnek először. Az idők folyamán sokat és sokszor voltak kénytelenek védekezni a rájuk csapó ellenségtől, de megmaradtak. Sok évszázados fennmaradásukat többek között annak is köszönhették, hogy nem szigetelődtek el másnyelvű szomszédaiktól, baráti viszonyt alakítottak ki a környező horvát, szerb falvak népével, sőt egyes családok testvérbarátságot is ápoltak velük. (Természetesen ez a kapcsolat nyelvi síkon is nyomot hagyott.) Fentmaradásukat, megmaradásukat segítette még hitéletük, vallásuk, nem utolsó sorban a patriarchális szervezetű, vagyonközösségű, önellátó nagycsaládi életforma is a maga bajaival és ritka örömeivel. E falvak az első reformált egyházhoz tartozó református, egyházas falvak voltak. 1531-1549 táján e falvak népe a Baranyából érkező Sztárai Mihály, Szentantali Gergely „kegyes, buzgó, tudós tanítók szolgálatjok által reformáltattak”. Az itteniek sohasem voltak vakbuzgók, de igyekeztek megtartani az egyházi törvényeket, szabályokat, erkölcsi követelményeket. Ha éz nem mindig sikerült nekik, akkor a kisebb-nagyobb vétkeket, bűnöket az egyházi jegyzőkönyvek szerint különféle megszégyenítéssel „igazították”. Ezek a 800-900 lelket számláló közösségek a XIX. század óta a tudósok Mekká-
