Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Dugonicsné Molnár Erzsébet: Micheller Magdolna: Tehetség és társadalom
Durgonicsné • Micheller Magdolna: Tehetség és társadalom 73 színvonalú képzés és önképzés, valamint az európai fővárosokban megnyitott Collegium Hungaricumok szolgálták. A miniszter nagyra törő — az egész nemzetet kulturálisan felemelni vágyó — céljai sokakat hasonló, de más-más rétegek tehetségeinek felemelésére irányuló koncepciók kidolgozására sarkallt. Az írók két táborra szakadva a kitűnőek iskolája, ill. a népfőiskola megteremtése mellett álltak ki. Sorra jöttek létre a szegény, de tehetséges gyermekek megmentésére a kollégiumok, amelyek szervezése a második világháború után a népi kollégiumokba, a NEKOSZ- mozgalomba torkolltak. Sok tehetséges, lelkes és tenni akaró fiatal tanulhatott a népi kollégiumok révén egyetemen. Nem az ő hibájuk volt hogy az évek múltával egyre inkább politikai szempontok érvényesültek az oktatásban is: mind tartalmában, mind szerkezetében másolva a szovjet mintát. A hatvanas évek oktatási reformjai sem tűzték ki célul a tehetségek felkarolását. Csak a hetvenes években irányult a figyelem a tehetségekre és megindult a felsőoktatásban egy szakkollégiumi rendszer kiépülése, amely értelmiségképző funkciót töltött be. Közülük legismertebbek a Rajk és a Bibó kollégiumok. A kötet második részében az ötvenes évek egyetemi ifjúságának politikai befolyásolását, az ifjúsági mozgalmon belüli ellentéteket, a mozgalom kommunista irányítás alá vonását, az egyetemi ifjúság egységes politikai szervezetének kialakítását mutatja be. Nem véletlen, hogy az egyetemi ifjúság 1956 nyarán és őszén az elsők közt fogalmazta meg a politikai rendszer kritikáját és a változtatással kapcsolatos követeléseit. Ezeket a követeléseket mellékletekben közli a szerző. Az egyetemi ifjúság mellett — de az ideológiai meghatározottságból következett, hogy — politikailag is kiemelten kezelték a munkásosztály utánpótlását biztosító ipari tanuló, szakmunkástanuló és szakképző iskolákat és diákjait. A totalitárius rendszerekre jellemzően az oktatás struktúráját és az ifjúság politikai szervezeteit is szovjet mintára alakították át. Ezen csak Nagy Imre próbált változtatni 1953-ban, nagyobb hangsúlyt fektetve a fiatalok kulturális nevelésére, de az ismert hatalmi váltás miatt, nem sok eredménnyel. Jól illeszkedik ezekhez az írásokhoz a Kardos László börtönírásairól készült recenzió, mintegy igazolásául az előzőeknek. A következő tanulmányok szintén több évtized változásait villantják fel, a Győrffy Kollégiumtól az 1990-ben újjászerveződött Eötvös Kollégiumig s közben megmutatva az egyetemek és az ifjúság autonómiáért folyó küzdelemét. Miközben a pedagóguspálya majdnem áldozatul esett a folytonos átszervezésnek, újabb és újabb politikai elvárásoknak és szempontoknak. A tanulmányok sorát két rövidebb írás zárja. Az egyik a legújabb tantervi reformhoz kapcsolódóan mutatja meg a művelődési, történelmi ismeretekben rejlő nevelési lehetőségeket, míg az utolsó rövidke cikk a szerző szubjektív hangú vallomása az értelmiségiről, az értelmiségivé váló tanítóról. Ezzel visszakanyarodik az Előszóban megfogalmazottakhoz, mintegy keretbe foglalva a tanulmányokat. Az egyes tanulmányokhoz bőséges szakbibliográfia tartozik, to-
