Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom
Töttős Gábor TOLNAI LAJOS: A TÓGYER FARKASA „Kevés nagyobb érték van a magyar föld alatt, mint ez az elátkozott író, akinek koporsója kicsi volt a reádobott kövek számára, s akit a gyűlölet kertjében hántolták el...’’—írja Kabos Ede Tolnai Lajosról a Nyugat 1915-ös évfolyamában. Németh László és Móricz siet fejet és zászlót hajtani előtte, Ady pedig temetése napján, a Nagyváradi Napló nekrológjában egyszerre érezteti rajongását és elkeseredését: „... legelső íróembere volt ez országnak..., kiadta páráját agyonhajszolt vadként”. Tegyük hozzá, akárcsak novellájának hőse... A XIX. század végének kitűnő elbeszélői között is előkelő hely illeti meg Tolnait, de saját munkásságán belül A Tógyerfarkasa mégis páratlan remekmű. Mind jelentésrétegeiben, mind szerkezetében a világirodalom legjobbjaihoz mérhető alkotása. Látszólag valóban csupán „megható állattörténet”, ahogy az író monográfusa, Gergely Gergely látja, de megírásának időpontja, jelképeinek egyetemes volta ellentmond ennek. Rendkívül feszes szerkezete — amely egyszerű állattörténethez sem igazán illik — más oldalról erősíti meg kétségeinket. A millennium fényében sütkérező Magyarország legpompásabb ünnepélyeinek idején, 1896 augusztusában született ez a tárcanovella. Az ugyanekkor megjelent Margalits-féle Magyar közmondások és közmondásszerű szólások három oldalon keresztül sorolja a farkas gonoszságáról szóló évszázados tapasztalatokat, jelképessé nőtt kegyetlenségének és nevelhetetlenségének bizonyítékait; 182 közmondásból mindössze három kedvező, s mindhárom a szabadság szimbólumaként hozza az állatot: „Farkas, ha koplal is, nem cserélne kalmárok ebével.” Kevés magyar író mondhatta volna ezt Tolnainál nagyobb joggal magára: életművének döntő része ezt tükrözi. „Tolnai úrnak nagyon veszett neve van. Mindenkit leír. Most már ideje lesz ezzel a hálátlan mesterséggel felhagyni” — írja saját magáról önéletrajzi regényében, A sötét világban, a novella keletkezése előtt két évvel. A regény felében s a novellában is Erdélyben járunk, még a helyszín is pontosan meghatározható: a szentandrási vásár meg a havasok csak egyetlen helyre illenek, s ez Gyimesfelsőlok, amely a Csíki-havasok közepe táján található. A falu ugyanazon a délkörön fekszik, amelyen Marosvásárhely, Tolnai Lajos legkeményebb éveinek és legnagyobb keserűségeinek színhelye. Nem zárhatjuk ki, hogy a történetet ott hallhatta az író, de erre semmilyen bizonyítékunk nincs, sokkal inkább hihetünk Tolnai alkotó és ábrázoló erejében. Eszünkbe sem jut, lehet-e valóban farkast puliszkával és túróval táplálni, vagy hogy a nyilvánvalóan román Tógyer miért becézijóskának a fiát, mert mindez természetesen illeszkedik a műegészbe és a mondanivalóba. Az sem ötlik fel bennünk, hogy — a gonosz farkas szimbólumával ellentétben — az egyik jelenet már ismerős lehetne a világirodalomból. Pedig motívu-6
