Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom
— Akkor hát én megyek. — Mindjárt? Ne légy ostoba. Becsületes, jó ember voltál mindig, Tógyer, az apámat is híven szolgáltad, nem szeretném, ha bolondot csinálnál. Gondold meg a dolgot. — Könyörgöm, meggondoltam. Én ettől a farkastól el nem szakadok. — Megtartod? — Meg. — Megbolondultál, Tógyer. A nagy bánat — értem — elvette az eszedet; és hogy került hozzád ez a farkas? — Nem tudom, csak ezt találtam egy hajnalon a meghalt fiam bölcsőjében. — Te ostoba, csak nem gondolod, hogy ez a farkas... És nevetett az uraság. — Hát ha Isten azt akarta, hogy a Jóska lelke menjen belé? Hiszen úgy néz, úgy sír, úgy kér, úgy simogat. — Látom, elment az eszed. Karácsonyig maradhatsz: de akkor aztán vége minden érzékenykedésnek. A farkast megnyúzzuk. Most eredj. Tálasné, adjon Tógyernek valami falni valót, aztán egy kis pálinkát is. A farkast meg ne lássam többet. Tógyer megfordult, s a farkaskölyökkel elballagott. Az uraság nem sokat adott az egészre, tán el is felejtette rég, mikor karácsony estéjén beállított a kastély udvarába Tógyer, de a farkassal, amelyből ekkorra már egy derék, sötétszürke, fekete csíkú, pompás állat lett. — No, Tógyer, odaadod a farkast? — Nem. — Akkor mehetsz is. — Úgy akarom, csak a levelemet kérném, már el is szegődtem a havasokra a báróhoz. Kedvetlenül adta ki az uraság a juhász bizonyítványát, mert az emberrel mindig nagyon meg volt elégedve. — Beláthatod, Tógyer, hogy egy juhásznak farkast tartani őrültség. — Hát én ebből egy jó segítséget nevelek. Sokáig nézett az uraság a távozó hű ember után, és azon gondolkozott, hogy ne lője-e le a farkast. Aközben az istálló mellett eltűntek. Csöndesen ballagott a juhász. Előtte a farkas ugrándozott, vígan hegyezve hosszú, hegyes, kemény füleit. Bemélyedtek az erdő sűrűjébe a havas fenyvesek közé. —Jóska — szólalt meg a juhász egy faviskó előtt —, itthon vagyunk. Majd meglátom, milyen ember lesz belőled. Jó kenyeret hagytam el miattad. Mintha értette volna az okos állat a nagy cselekedet jelentését, szökdösve nyaldosta gazdája kezét, ruháját. A juhász tüzet rakott, fazekat tolt mellé, s dudorászva főzögette puliszkáját. 3
