Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Szabolcsi Miklós: József Attila legszebb sorai
József Attila legszebb sorai 29 Hiszen József Attila is harminckét éves, s most is nyár van, 1937 nyara. De talán az antik tragédiák szereplőinek fehér köntösét viseli? Vagy a zsidó halottak fehér halotti ruháját? (Aminek használatát januárban sógora temetésekor láthatta.) Mindez az emlék, asszociáció összefolyik, egyesül a földöntúli látomásban. És Kosztolányi lugasa ott van a másik olyan versben, amelyet már évtizedek óta szeretek, csodálok s próbálom megfejteni. Az a szép, régi asszonyban: Elnézném, amint egyszer csak tétovázva, lassan mint aki gondol egyet a susogó lugasban, föláll és szertepillant... írtam és vitatkoztam is erről a versről, nem ismétlem meg mindazt, amit akkor publikáltam. Csak ennek a versnek is távolodó, végtelenbe vesző, zárógesztusát idézném: csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek, azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy... És ennek a sornak, a végtelenbe - túlvilágra -, a halálba induló versek végső tagja - azt hiszem, az utolérhetetlen szépségű csúcs, a »Költőnk és kora« zárása: Piros vérben áll a tarló s ameddig a lanka nyúl, kéken alvad. Sír az apró gyenge gyep és lekonyúl. Lágyan ülnek ki a boldog halmokon a hullafoltok. Alkonyúl. Vas István, Nemes Nagy Ágnes, s irodalomtörténészek: Tverdota György, Tamás Attila, Szőke György és sokan mások után nem kell elemezni a verset, csak a fantasztikus színvilágra emlékeztetek: piros, kék, majd az alkony, tehát szürke. (A fény kitiltása, a fényváltozás sok versében ott van, de 1937 nyarán külön jelentőségű lesz, a sötétség örökössé válik, az elsötétített termek örök éjszakájává.) És ebben a halál előtti percben a bájos, a lágy, a természet apró jeleire figyelő József Attila még egyszer beléjük kapaszkodik: lanka, „gyenge gyep”, „boldog halmok” - és annál élesebb a kontraszt: „...hullafoltok”. Talán sehol a magyar irodalomban nem szólnak így a mély magánhangzók, az a-o oboahangok, amelyeket a halálos likvidák, az 1-ek kísérnek. Nos, most ezt a halálba induló, kissé romantikus, szinte C. David Friedrichre emlékeztető, távolról integető s búcsúzó, mitikussá emelkedő József Attila hangot szeretem.
