Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Bozóki András: A demokrácia feltételei és minősége
12 Új Dunatáj 1997. szeptember Azért is kell óvatosaknak lennünk a kizárólag a gazdaság és politika szoros öszszefüggését feltételező magyarázatokkal szemben, mert éppen a „harmadik hullám” bizonyította a fenti tétel relativitását. Demokrácia van olyan szegény országokban, mint Bolívia, Paraguay, India vagy Banglades. Nincs demokrácia olyan gazdag országokban mint Kuvait, Szaud-Arábia, Szingapúr vagy Indonézia. A demokráciát ki lehet vívni viszonylag szegény országokban is - mint Magyarország, Románia, Lengyelország, Észtország vagy Grúzia - megtartani, megszilárdítani azonban lényegesen nehezebb. Az, hogy fennmarad-e a demokrácia ilyen országban, azon múlik, hogy működtetői be tudják-e bizonyítani a társadalomnak, a választópolgárnak, hogy jobb, mint a diktatúra, érdemes a demokratikus pártok képviselőire szavazni. Kétségtelen, statisztikailag bizonyított tény, hogy hosszú távon azok a demokráciák maradnak fenn, ahol a demokratikus rend gazdasági felemelkedést is tud produkálni. Hosszú évek vagy évtizedek stagnálása alámossa, alááshatja a demokratikus legitimációt és olyan „forradalmi”, vagy „népi demokratikus” ígéreteket megfogalmazó politikusoknak nyithat teret, akik a kapitalizmus „káoszával” szemben a felülről vezényelt, állam által kontrollált szisztéma „rendjét” ígérik. A gazdasági hatékonyság hiánya tehát önmagában nem akadálya a demokrácia megszületésének - sőt elő is segítheti azt -, de gátja lehet a demokrácia fennmaradásának. Magyarország különösen szegény, lerombolt ország volt a második világháború után, de szegénységében a maga erejéből mégis demokráciát építhetett volna, ha 1947-48-ban nem állítja meg e kibontakozást a sztálini Szovjetunió. Ugyancsak demokráciát ígért az 1956-ban győztes forradalom, amelyet utóbb a Vörös Hadsereg vert le. Másokkal ellentétben tehát úgy gondolom, hogy a kommunista rendszer összeomlásának nem elsősorban gazdasági, hanem morális okai voltak. A kommunista rendszert a magyar nép nem választotta, arra rákényszeritették. Nem választotta annak gazdaságfilozófiáját sem. Nem volt hihető, hogy államosítással, kitelepítéssel és terrorral felépíthető egy szabad, prosperáló társadalom. A rendszer belső legitimációja oly csekély volt, hogy morális és politikai okokból már 1956-ban elbukott. Nem véletlen, hogy a Brezsnyev-doktrína felmondása után,1989-91-ben szinte egyidejűleg, kártyavárként omlott össze a rendszer azokban az országokban is, ahol viszonylag jobban éltek az emberek, és ott is, ahol sokkal rosszabbul. A nyolcvanas évek végének nagy tüntetésein többpártrendszert, demokráciát és szabadságot követeltek az emberek, nem pedig magasabb béreket. Realistaként sejthették, hogy utóbbira egy darabig még várniuk kell a rendszerváltás után is. Egy másik megközelítés szerint demokrácia ott van, ahol művelt a nép, ami csak annyit jelent, hogy kedvezőbbek a demokrácia kialakulásának és fennmaradásának esélyei ott, ahol az írni- és olvasni tudók aránya nagy, az analfabétizmus pedig kicsi. Azokban az országokban, ahol ötvenszázalékos az írástudatlanság, ott lé
