Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - SZEMLE,KRITIKA
Szemle 77 ten. De miért választotta Babits a próféták közül éppen Jónást? Az ószövetségi Jónás könyve előlegzi az Újszövetséget, mivel Jónás története is a szenvedés, a megváltás és az üdvösség története. Jézus magát Jónáshoz hasonlította, így Jónást Krisztus előképének is tekinthetjük. De míg Krisztus betölti küldetését, addigjónás menekül előle: nem akar beszélni. Babits csönd iránti vágyakozása a Jónás imájában teljesedik ki: a költő már legfőbb kincseit: szavait is átadná Istennek. A hallgatás legfőbb szükséglete lesz, hogy a világ hiábavaló beszédeit elhagyva a csöndben lassan formálni kezdje az isteni mértékkel mért, új szavakat. Pilinszkyjános is Istennel kapcsolja össze a csöndet. Isten csöndje, szótlansága miatt panasszá válik a verse: a vágyott jel nem érkezik meg, a lírai hős magára marad. („Hazátlanabb az én szavam a szónál! / Nincs is szavam.” - Jelenélek VIII.7.) Ebben a végítéletben két nincstelen: Isten és a költő kényszerül szemlét tartani a világ pusztulása fölött. Másutt így fogalmazza Pilinszky a csöndet: „... ezzel kezdődik minden beszéd. Hallgatással. Meghallgatással. Tehát újra csak: nyitottsággal, vagyis szeretettel.” E néma beszéd elérésének megkísérlése kegyelmi állapot, s a teremtés lehetősége. így a modern költészet egyik menekülésmítosza is lehet. A költő nem elégszik meg Isten hiányának felismerésével: újrateremeti őt, illetve költészetében folyamatosan újrafogalmazza magát a teremtést. Nagy László verseiben is ott munkál az önálló mitológia megteremtésének lehetősége és igénye. A vers lehet az apokalipszissel szembeszegülni tudó, megtartó hatalom. A Jézusmotívum és a vértanúság végigkíséri költészetét. Jézus alakjában azonban nem az emberré lett Isten, hanem az Istenné váló emberi lehetőség fontos a költőnek. Műveiben ott feszül a sajátosan huszadik századi motívum: a tárgyatlan, okot és célt nélkülöző vezeklés. Dsida messiása antropomorfizált: „magányos, szorongó, gyakorta megreked evilág és túlvilág közt az isteni akarat kiszolgáltatottjaként; hallgatag, esendő, egyszóval mélységesen emberi, akit a haláltudat kertesztényi elfogadása jellemez.” - írja Szigeti Lajos Sándor. A Krisztus című versben Jézus „elszürkül”, hogy köztünk valóvá válhassék, emberiesülhessen („... én tudom, hogy te egyszerű / voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.”) Nagycsütörtök című versét pedig az teszi modernné, hogy az evangéliumi parafrázis (Krisztus nagy csütörtök éji halálfélelme, magánya és vívódása) mindvégig a személyes életrajnak van alárendelve, s a szerepazonosság csak a verszárlatban jelenik meg. A szerző megvizsgálja József Attila teremtéstörténeteit is. Bemutatja, hogy a nagy archetipikus szimbólumok hogyan lesznek emberi léptékűvé, hogyan fordul a költő mindinkább saját mikrokozmosza felé, hogy majd a csöndbe térjen. Mintha csakjózsef Attila kései verseit folytatná Zirkuli Péter, amikor a költeményeiben levő „űr”-t igyekszik benépesíteni. Szigeti bizonyítja Sík Sándor és József Attila rokonságát is: felismerve a mo
