Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - Kolta László: "Bennem egy Vörösmarty arca vetődött fel"

Kolta László • „Bennem egyre Vörösmarty arca vetődött fel” 41

szép, színes utam, tarka ifjúságom

helyén pár vers s egy vándorbot maradt. (Iskoláim)

Fáy Ferenc költeményeinek „megszenvedettsége” szinte valamennyi alkotásából kicsendül. íme néhány kiragadott verssora a nyomorról:- Élek könyvek poros lapjai között, lepréselve és kiszáradva;- Nem jut egy ág, ahová kiakaszthatod csuromvizes nyomorúságodat;- Nem tudják, milyen nyomorult vagyok;- Futok zilálva, félve, szökve;- Megcsúfolt út, megcsúfolt szenvedés;- Sírtam, néha féltem;- Mert nincs mód és nincs kezed, s úgy élsz, hogy már halott vagy;- Rajtam vágtat át a szárszói tehervonat.

A hazátlanság gyötrelmének bizonyítékai:- Állunk a tájban időtlenül és talajtalanul;-Jó lenne elpanaszolni azt a sok évet, mely mint egy ledobhatatlan zsák nyomja az életemet;- Rongyos egyetlen fiad;- Hazátlan, büntetett gyerek;- Egy száműzött kis porszem sír felétek;- Boldog őrültek társadalma ez az emigráció.

A kapaszkodás reménytelenségének a kongatásai:- S ki mondja meg, hogy hol volt a hiba?- Hogy miért és mi módon jutottál eddig, hallgasd el;- Őrizd a szót, hogy megőrizd magad;- S nem keltek fel az iskolák,

a templomok, szülői házak, hogy bűnök és aljas ostobák között magamhoz eltaláljak. (Kiáltás);- Göröngyös utam mégis megfutom;- Csak egyszer az úton tudjak visszamenni.

Tíz nappal hatvanadik születésnapja előtt a második szívroham végzett Fáy Ferenccel. A gyászhírt közlő Kanadai Magyar Újságot idézzük: „Hazátlansága alatt híven és hűséggel szolgálta a magfar lírát, és az átvirrasztott éjszakák idegen légkörében megpróbálta rímeivel enyhíteni a magfar sorstragédiát, a hazátlanság nyomasztó kínjait... Mint egy kor atyai barátja, Béldy Béla (az 1919-20. tanévben a bonyhádi gimnázium