Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Varga Károly: Baka István újabb versei - November angyalához
58 Új Dunatáj 1996. június Philoktétész A Gecsemáné hat költeményére felel a hosszú záróciklus, bár versenként nem bizonyítható a megfelelés. A gyűjtemény bonyolultabb mintája eltér a többitől, hiszen hat verse csupán címében is nyolc művet takar, s az egyik ráadásul, számozottan két önállóan megjelent verset. Hat vagy kilenc..., mi köti össze ezeket az alkotásokat? Tekinthetjük úgy is, hogy a két közbülső vers kapcsolódik szorosabban egymáshoz: az En itt vagyok és a Strófák írásjel nélküli hármasa létérzékelés, az egyik Istenhez fordultán, a másik (kettő) a világról alkotott vélemény megszólaltatása. Az önevokáció e művekben a legerősebb - s elgondolkodtató a ciklus harmadik versének szóintarziát rejtő záró rímpára: „... árvád, /...várva várva vár rád.” A következő kettős a második és ötödik vers: az Orosz triptichon három önállóságra törekvő petrarcai szonettje a Van Gogh börtönudvarán 5x4-sével alkot szorosabb egységet. Nemcsak az írásjel használata és a szigorú formaigényesség fogja össze ezeket az alkotásokat, hanem a rámért sors ellen lázadó egyén önismerete is. Közös még az is, hogy szerzőkhöz, művekhez rendelődik a két (négy) költemény - sejtetve a sorsválasztás és -változtatás meggondolt esélyét is. A Philoktétész nemcsak a beteglét párhuzamából eredő választás eredménye. A mítoszi hős nyílvesszőjének íves mozgása (a sztoikus Zénón apóriái) egyszerre irányítja a figyelmet a halálra, Trója bukására és a záróversre, amely a kötet címadója is egyben. Az A-B - A’-B’ zenei szerkezetet szorosabbra veszi az 1. (A) és a 4. (B’) versszak zárósora: „...kitérhessen előle az idő”, „...halálra sebzi az időt”. A November angyalához című versében a megszólított alakba sűríti az antik és keresztény emblémát: az ősz utolsó hónapjának angyala az álom-halál szimbóluma is. A petrarcai szonett kijegecesedett formája szobortökéletességű, a megdermedt mozdulat önellentétébe fordul a szextett nyitó versszakában: „Jöjj el hozzám, november angyala! / Halottak napja elmúlt, - élni kell! S ha élni kell, a kő is énekel...” A megérintett, életre keltett Orpheusznak azonban nincs ereje Hádész-járásra: „Fejem öledbe hajtanám.” Ezzel az elégiko-ódával és óhajtással zárul a könyv is. Ó-aranyban, mint régi mesterek Aki kézbe veszi ezt a vékonyka kötetet, az elgondolkodhat Németh Pál borítóján. Az ó-arany sávokból élesen válik ki a sötét, matt négyzet, amelyben világosabb, a szürkéből a fehérbe tűnő alakzatot láthatunk bele - ha hosszan nézzük a képet. S nem árt hosszan nézni versek előtt és versek után, mert a rejtett dimenziók kinekkinek mást árulhatnak el. Rokon ez a hatás a kötet verseivel is.
