Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Meditatív beszélgetés Mészöly Miklóssal
8 Új Dunatáj 1996. április bért, amiről nem állíthatom, hogy bizonyos esetekben nem tett jót, illetőleg egy írónak ez a fajta fejlődési sorsa, speciálisan meghatározta, amit később csinált. Tehát visszahatott rá. Az sem válik be mindig, mikor valami vélt vagy igazi - úgynevezett - szabadságban a fiatal alkotó minden lehetőséggel rendelkezvén szórja, teszi le a maga kis művecskéit, amelyek belülről nincsenek kihordva. Mert ebben is különbözőek vagyunk: van akiben alkatilag benne él a belső érés pillanatának a kivárása. Van, akinél ez zseniálisan adott. Ahány író, annyi fajta. Egészében véve mégis azt gondolom, hogy a fiatal nemzedéknek - s amit tudok, ebben én is segítek - meg kell adni minden időpontban a megszólalás lehetőségét. Ezt tartom természetesnek. Különös értelmet kap ez akkor, ha külső politikai és egyéb hatalom beleszól az ember fejlődésének vonalába. Olyan destruktív elemeket is hoz magával a politikai erőszak és diktátum világa, hogy aztán valóban író és személyiség legyen, aki az adódó csábításoknak nem bedőlve, egyenes vonalúan túl tudja élni az adott időszakot. Külön szomorú beszélgetés tárgya lehetne, hogy a háborúval ránk köszöntött időszak alatt hány méltó tehetség pusztult el, ahol a háttérben nem állt a lélekjelenlétnek és belső erőnek a fedezete, s hányán és milyen formában torzultak. A magyar irodalomnak ez az időszak - személyekre lebontva - egy egészen drámai fejezete. G.J.: — Az atléta haldia volt az a könyved, amelyre az országfölkapta a fejét. Ennek a kiadása körül is gondok voltak. M. M.: — A kiadás körül bőven voltak gondok. Éppen ez az az első hosszabb lélegzetű írásom, amely nagyon-nagyon pontosan kötődik egy bizonyos vonulatában Szekszárdhoz s a gyerekkoromhoz. Annak a fiatal gyermek- vagy kamaszközösségnek az élete az én akkori korai kamaszvilágomnak majdnem személy szerinti feldolgozása. Persze a neveket és mást is megváltoztattam. Ebben a pszeudobékében - mert hiszen az egész történet a prebarbarizmus korszakában játszódik - a regény lapjain nevelődik az a generáció, amelyet belelöktek a háború molochjába és malmába, a németországi kiképzőtáborok világába. Ez volt az az utolsó pillanat, amikor még egy régi kultúrán és annak a szuggesztiói között nevelkedtünk, de már előre felsejlett, hogy mivégre megy a dolog, hol leszünk föláldozva. Ha Szekszárdra koncentrálok, egy nevet mondok: Ulrich patika. A templom tér és a főtér közötti szakasz jobb oldalán van - mára már könyvüzlet -, ez volt a centrum diákkorunkban. Minden fiatalkorú csoportosulás talál egy helyet, házat, udvart, ahol összejönnek. Nekünk ez volt az Ulrich patika udvara, a nagy ház helyiségeinek labirintusa, ahol mi fiatalos őrültségeinket csináltuk. De nemcsak a hely számít, hanem maga az ifjúkori társaság is, melynek köréhez minden rosszalkodás, bolondozás fűződik. Tehát a regényt megírtam, de azonnali és nagyon merev elutasításban részesült mind a két kiadónál, a Magvetőnél és a Szépirodalminál is. Ez a visszautasítás eltartott körülbelül két-három évig. Ekkor adódott számomra egy lehetőség, hogy Párizsba kiküldjem a kéziratot. Az egyik legnevesebb kiadó, az Edition de Seuil azon
