Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Köztünk voltál, Baka István - Baka István szüleivel beszélget Töttős Gábor
6 Új Dunatáj 1996. június gon. Hát ha már ide keveredett, akkor már itt marad. Budapesten kapott mesterlevelet, s Tolnán volt ulánus katona. Ugyanazon a laktanyaablakon látta meg a nagyanyámat, ahol a férjem is ki szokott nézni. Nagyapám letelepedett Tolnán. Edesapámék hatan voltak testvérek, csak ő lett asztalos közülük. T.G.: — S mikor házasodtak maguk? Anya: — Gyerekkorunkban. Negyvenhárom december 26-án, 23-án volt a polgári, karácsony másnapján a templomi. T.G.: — Ez „ideális ” idő volt a házasságra, ugye? Anya: — Háború volt, de az én negyvenöt osztálytársam, akikkel együtt jártam a polgári iskolába, ott volt, a hittanárom esketett bennünket... Apa: — Nagyon szép esküvő volt, mert én akkor már továbbszolgáló szakaszvezető voltam, s a továbbszolgáló társak meg a tiszthelyettesek gyönyörű vörösszegfű-virágcsokrokkal köszöntöttek bennünket. Szerencsém volt, csak Dél-Erdély megtámadásakor kerültem ki a frontra, mert apám is katona volt, én meg jutási várományos voltam a legfiatalabb továbbszolgálóként. Negyvennégy augusztus 20-án kellett volna bevonulnom a tiszthelyettesire. De ebből nem lett semmi, Dél-Erdélyben kóstoltam meg a háborút... T.G.: — S majd négy év telt el, hogy István született... Apa: — Negyvenöt október 13-án jöttem meg amerikai fogságból. Anya: — Ha nincsenek a szüleim, akkor nem tudunk miből élni. Akárhol voltunk, én mindig hátizsákkal hazajártam, tőlük kaptunk krumplitól lisztig mindenfélét. Volt egy tyúkocskánk, az tojta meg a péknek a kenyérsütés ellenértékét. T.G.: — Negyvennyolcban, amikor István megszületett, hogyan alakult az életük? Apa: — Akkor már itt voltam őrsparancsnok, később Bátán lettem helyettes, majd Tamásiba kerültem parancsnoknak. István Bátán volt kisgyerek, élvezte is... Anya: — Kilenc hónapos volt, mikor Bátára kerültünk, ott agyonimádta a falu, nagyon szép kisgyerek volt, barátságos volt, és tízhónapos korában úgy beszélt, hogy mondatokat mondott. Mondta a házibácsinak, hogy „Vigyázz, bátyja, megázol!” Mert álltak az eresz alatt mindketten hátratett kézzel s esett az eső. A bácsi meg indult hátra az istálló felé, aztán mondta neki: „Vigyázz, bátyja, megázol!” Kilenc hónapos korában kezdett beszélni: „Anya, apa”, később, ha felébredt, rázta a kiságy szélét, és kiabálta, hogy „Hustorkát, ustorkát!”, akkor már éhes volt. De egyébként nagyon elkényeztetett gyerek volt... T.G.: — Maga kényeztette el? Anya: — Igen. Volt nekünk előtte egy kisbabánk, de az koraszülött volt, és nem volt a bélrendszere kifejlődve. Meghalt. Az is császárral született, s mikor az Istvánkám született - ő is császárral -, akkor azt mondták, hogy nem lesz több gyerekünk. S én nem mentem be, mikor a tanár úr engem hívott, mert ő akarta a műtétet megcsinálni. Féltem, hogy megint, ha korábban megyek, ez se marad meg, ezért elvágtam
