Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Ágh László: Megbocsátható-e a bűn?
32 Új Dunatáj 1996. április visszatérő összefogó erejének köszönhetően a történet egységként kezelhető. Ez az egyszerű és apró „kapocs” az, amely követhető vezérmotívumként vonul végig a mű egészén. Minden elbeszélés egyben emlékezés is a maga reflexióival és időbeni „hátrapillantásaival”, a Megbocsátás esetében azonban ez fokozottan érvényesülni látszik. A kapcsolódó törénetek mellett felfedezhető egy egyszerű alaptörténet, cselekmény, a maga epikai elemeivel, fokozódásával, kibontakozásával és tetőpontjával. Ez a történet valóban a megbocsátás története, egy megbocsátásé. Ugyanakkor túl is mutat önmagán anekdotikus és pédázatszerű voltánál fogva, illetve egész kutúránkban meghatározó szerepet játszó motívumai által. Nem arról van szó, hogy egy bírósági írnok karácsony este megcsalja a feleségét annak húgával, s tette megbocsáttatik, hanem ennek a megbocsátásnak a nehézségeiről, magáról a bűnről és bocsánatáról. Egyszerű, szép, fájdalmas történet. 7. Benn tartózkodás: (In-der-Text-Sein) : (Az álmok „kép-telensége”) - A befogadás transzcendentális síkja A szöveg mélystruktúrájának felfejtéséhez elengedhetetlennek látszik az álmokról szólni. Az Akutagava-idézet a mű elején „örökös félhomályával” egy másik világot nyit meg, egy transzcendens világot, az álmok világát. Szinte kínálja, hogy tovább gondoljuk. A benne szereplő „névtelen” (82) egy kardra támaszkodik. A kard fegyver, amely hagyományosan egyfajta erőt kölcsönöz, méltóságot. Ez azonban törött pengéjű, szánalmas, nincs benne tartás. Nem mutat utat, inkább félhomályba vezet. A fegyver ugyanakkor a bűn szimbóluma is, de itt egy erőtlen bűné, olyan bűné, amely csak a félhomályban követtetik el. Felmerül tehát a kérdés, valóban megtörtént-e az, amit meg kell bocsátani? Felelhetünk erre igennel és nemmel is, s akkor további kérdezésünk két irányt vesz, párhuzamosan haladhat tovább. Mindkét lehetőségben vannak azonban közös jegyek, mégpedig az álmok. Nézzük most ezeket. „Mária álmot látott ezekben a napokban (mintha Anita visszatérő álmát szőtte volna tovább)”. (25) A furcsa testhelyzetben fekvő halott nő megtalálásával egyidőben álmodja Mária, hogy egy iszapos tóba lép piros ruhában, s az égen egy gyerekkocsi gördül át. A piros ruha a karácsonyt vetíti előre, amikor Mária mindig nagyon szép és piros ruhát visel, az iszap sötétje a bűnre utal, amely majd elkövettetik, a gyermekkocsi, amely az égen gördül át konkretizálja a bűn formáját, s egy merész vágyat körvonalaz, de ezt a fejezetet lezáró mondat azonnal le is rombolja. „Másnap reggelre váratlanul megjött a vérzése.” Gergely, az írnok kisfia szerelmes Máriába, s egy álmot „dolgoz ki magának” (39). Egy „karzatról” lát egy nagyon sötét erdőt ösvényekkel, tisztással, holdfénynyel, színesben, akár ha filmet nézne. Aztán szekerek jelennek meg, meztelen, ha
