Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Monostori Imre: "Aki az ördögnek a kisujját odanyújtja"
56 Új Dunatáj 1996. december nyilatkozása közül csak az időnkénti kétségbeesés miatti „reakciós elemeket” veszi számba, és „az így eltorzított Adyt összeházasítja visszafelé Berzsnyivel és Keménnyel, előre Szabó Dezsőtől Veres Péterig a legzavarosabb reakciós ideológiákkal (...) reakciós faji ’áfiumot’ fabrikál belőle.” Mindez „nem tisztán irodalmi kérdés már” - hangoztatja Lukács György -, hanem „a népiesek történelemfilozófiájának megnyilvánulása: komoly válságnak jele.” Azaz: súlyos reakciós, faji, jobboldali stb. eltévelyedés. A háború idején és a közvetlenül utána írt Lukács-cikkekben Németh László elsősorban (és szám szerint is a legtöbbször) a magyar szellemi élet egyik legveszélyesebb, reakciós, jobboldali ideológusaként van beállítva. így a még szintén Moszkvában keletkezett Prolog vagy epológf (1941) címűben is, melyben a „népiesek” fő ideológusaként, vissza-visszatérően (és a marxista szakirodalomban még évtizedekig töretlenül érvényesülő megbélyegző frázissal) a „romantikus antikapitalizmus” vezető ideológusaként aposztrofálódik. Annak és olyannak, aki a kapitalizmusban nem lát mást, mint „morális korrupciót”, ámde „a hűbériség maradványairól hallgat”, sót „idealizálja a hűbéri maradványokkal telitett Magyarország kulturális jelentőségét”. Egész történelem- és társadalomszemlélete „ellentmondásos, hamis és végső következményeiben reakciós”. Nem megdönteni akarja a magyar reakciót, „hanem csak magasabb szintre emelni, ’reformálni’.” Végül Lukács megismétli a „hig magyar - mély magyar” tipológia „fajtisztasági elmélet”-ként való minősítését, valamint az Ady - Szabó Dezső összekapcsolás, illetve párhuzam bírálatát is. Természetesen ebben az írásban sem a szakmai bírálat - lett légyen az mégoly éles is - hangzik ma már döbbenetesen idegenül, hanem újfent az ideológusi, politikusi kardcsörtetés: annak a kommunista érvrendszernek a megszilárdítása, amelynek a végkicsengése már ekkor, 1941-ben sem lehetett kétséges: Németh Lászlónak mint „ideológusnak” és mint közéleti szereplőnek mielőbbi teljes kikapcsolása a magyar szellemi és politikai életből. (Ezt a tézisét egy már itthon írt cikkében kevésbé burkoltan is megfogalmazza Lukács.) A „hig magyar - mély magyar” tipológia itt már ideológiaként értelmeződik, úgy állítódik be, mint amely „csak arra való, hogy a Horthy-rendszer reakciós imperializmusának tetszetős ideológiát adjon.” A legdurvább (egyszersmind a leginkább célzatos) állítás pedig itt az, hogy Németh László egy „bátrabb és eszesebb vezérrel”, mint amilyen Gömbös Gyula volt, s egy szalonképesebb, pallérozottabb nyilassággal el tudná képzelni a magyar jövőt. Ez a fatalista révület „több, mint jóindulatú semlegesség a szélső reakcióval szemben.” (In: L. Gy. Magyar irodalom - magyar kultúra. Bp. 1970, Gondolat. 229- 246. 1.) Lukács György itteni minősítéseinek jól érzékelhető konnotációja szerint tehát Németh László közelebb áll a magyar nyilasokhoz, mint a magyar demokratikus törekvésekhez, egyáltalán, a demokráciához.
