Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Solymár Imre: Nemzetiségi elkülönülés és együttélés Tolna-baranya mezőgazdasági szövetkezeteiben
Solymár Imre • Nemzetiségi elkülönülés és együttélés...33 portjait az isaszegiek alakították, később több egyesülésen át összeállt az Új Alkotmány, összefogva a lakóhely és származás, etnikum szerinti csoportokat: „...izzadságtól, fontoskodástól fénylő nyugtalan arcok, németek, székelyek, isaszegiek, felvidékiek. Erdősmecskeiek, fekediek, szebényiek, Trefort-pusztaiak, véméndiek.” - írja Thiery Árpád. Mágócson az első földbérlő szövetkezetét 1948-ban a volt cselédek, az Alföldről jött földhöz-juttatottak alapították. 1951-ben 120 helybeli németajkú és néhány telepes Raffai István elnökletével létrehozta a „Dózsá”-t, ugyanezen év őszén viszont 300 család felvidéki 700 taggal - igaz, rövid időre - a „Haladás”-t. Bikaion 1950 augusztusában a „Szabadság” tagságának zömét a földhözjuttatott alföldi telepesek adták. 1951-től viszont létrejött egy olyan gazdaság, mely felvidéki telepesekből és helyi németekből állt. Babarcon 1952-ben a község nincstelenjei, szegényparasztjai és újgazdái álltak össze. A helytörténetíró pontosan rögzíti a helyzetet: „...igen nagy viták voltak, felvetődtek a nemzetiségi problémák, a magyar emberek nem szívesen társultak a svábokkal, a felvidékiek... nemigen akartak társulni az újgazdákkal, nagyok voltak az ellentétek a nemzetiségiek között. De a feszültség lassan kezdett engedni, beléphettek már a tszcs-be a szegényebb sorsú svábok is, akik többnyire csak a munkaerejüket vitték a közösbe...” 1950-ben a szajki termelőszövetkezetbe inkább németajkúak léptek be a „lassan visszaszivárgók” közül, s néhány felvidéki. A szajki „Úttörő” tszcs viszont „kimondottan felvidékiekből” állt. Ugyancsak 1950-ben a bári „Új Élet” is, hasonlóan. Látható tehát, hogy csak ritkán fordult elő nemzetiségileg teljesen egységes szövetkezet. A svábok és felvidékiek azonban szívesebben kapcsolódtak egymáshoz, mint a székelyekhez. 1953-ra így emlékeznek vissza Aparhanton: „...két téesz alakult nálunk. A Felszabadulásban az őshonos németek és a felvidéki magyarok, a Március 15-ben pedig a székelyek verbuválódtak össze. Egészségtelen versengés indult meg közöttük.” Ez a versengés nem csak az érdekharcot jelentette, de az eltérő értékrendek ütközését, a mentalitásbeli különbségeket is. Ha rákérdezünk, ilyen válaszokat kapunk: „Mi az, amit csak a svábokra lehet mondani? A sváb éhesség, a sváb szorgalom. Az: hogy elvették, de helyette szerzünk!” A közös gazdálkodásban is megjelentek, tovább éltek tehát bizonyos „sváb erények”: a szorgalom, takarékosság, adósság kerülése. A bonyhádi sváb téesz értékrendkövetésére így emlékezik a kortárs: „C. elvtárs mondta 1955-ben: Ne menjünk oda ezekhez a svábokhoz, olyan fukarok, meg se kínálnak.” Fejes István györkönyi szociográfiájában olvasható a megjegyzés: ott „ham-ham-csoport”-nak hívták az őslakos németeket, „la-la-csoport”-nak a háború után betelepítettekét. „Az egyik mindent gyűjtött, ha kellett, ha nem; a másik meg egy jó mulatás kedvéért a fél téeszt veszni hagyta volna.” A téeszek életképességét 1956 tette próbára. Tolna megye 220 szövetkezetéből