Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Solymár Imre: Nemzetiségi elkülönülés és együttélés Tolna-baranya mezőgazdasági szövetkezeteiben
Solymár Imre • Nemzetiségi elkülönülés és együttélés...31 túl „germanizált részeiben” nagy és értékes feladatok várnak. Bodor György, aki 1945-ben a telepítési kormánybiztos volt, egyenesen így fogalmaz: „...Dél-Dunántúl hagyományokban és értékekben gazdag, ősi gyökerű magyarságától a sors rendeltetéséből most ide került székelység megértést és szeretetet kér...” Meg van róla győződve, hogy jóval fizeti vissza majd a jót. Ez az ősi gyökerű magyarság nem a pusztai volt, hanem a falusi közép- és gazdagparasztság. 1945-ben azonban a nagyüzemet illetően kimutatható a külön „telepes” érdek is. A bukovinai székelyek például az uradalmaktól megszerezhető gépekre, a földreform után megmaradó állami tartalékterületekre, a németektől elkobzott és kiüresedett lakóházak kezelésére - és természetesen gazdasági tevékenységre is - Bonyhád és környékén 31 ún. „székely-szövetkezetet” hoztaklétre. Ezek a szövetkezetek a maguk összefogására, érdekharcuk irányítására 1945. június 10-én megalakították a „Völgységi Telepesek Központi Szövetkezetét”, Bonyhád székhellyel. Ismét csak Talpassy Tibor írja: „A telepesek saját bőrükön tapasztalhatták, hogy ha lélekszámban erősebbek is valamivel a sváboknál, azok gazdagabbak, szervezettebbek, tájékozottabbak. Úgy látták, hogy megmaradásukért, boldogulásukért élethalálharcot kell vívniok a velük szemben ellenséges érzésű sváb lakossággal. Ezért egyesültek, ezért építették ki a szövetkezetben érdekvédelmi szervüket.” Az, hogy „már kezdetben” létezett telepes-szövetkezet, később úgy jelent meg a kortársi tudatban, hogy a székely „fogékony” a szövetkezeti gondolatra. Bodor Györgyöt kell idéznünk, aki finoman érzékelteti, hogy náluk minden más csoportnál jobban tartották magukat „az ősi demokrácia intézményei”, így a vagyonközösség, a közbirtokosságok, melyek tulajdonképpen közös javak. Jó lenne, ha nem korlátoznának az itteni viszonyok, hiszen a székelység „...szeretné a maga új életét a saját szokásai szerint kialakítani... ösztönének a mélyére - sokszor talán öntudatlanul - ez a vágy van beágyazva.” Megemlítendő, hogy egyesek előzménynek tekintették az ún. kaláka hagyományát is. - Ebből a nézőpontból a Tolna-baranyai német falvak polgári-kori szövetkezeti hagyománya úgy jelenik meg, mint „élősdiség”: „...egy egész vármegye szolgálta, segítette a svábot tanáccsal, pénzzel, szövetkezéssel, hitelrendszerrel...” Ezzel szemben a Sárköz „magyar erkölcsének” a gazdasági gondolat, szövetkezés helyett csak a „Gyöngyösbokréta, birtokpolitika” jutott. Amikor a hadikfalvi születésű, Kisdorogon felnevelkedett Tamás Menyhért bukovinai székely író egyik kisregényében a téeszekbe kényszerített parasztságról ír, a „parancsolt közös”-sel szemben felmutatja ezt az első, önkéntes szövetkezésüket: „...míg magától szánja rá magát az ember... úgy, ahogy egyszer próbáltuk a Völgységi Telepesek Szövetkezetében... az nem kellett, széjjelkergették... (pedig) azt a társulást, úgy, ahogy összeállt, egyetlen emberi szóval át lehetett volna terelni a téeszcsébe...” Tamási Áron „magyar regékjének bukovinai székely nagyapája, Szi
