Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Sáli Erika: "...igaz tisztelője, Stefan I. Klein"
Sáli Erika • „...igaz tisztelője, Stefan I. Klein 27 November, december folyamán helyesbítették a hibákat, Babits elküldte a pontos idézeteket. A „Tímár Virgil fia” már végig ki van szedve. (...) Mivel nekem sincsen Virgillem kéznél és a kis regényt a „Nyugatiból fordítottam, ahol esetleg néhány nyomtatási hiba állva maradt,- nagyon kérem, írja meg azonnal, hogyan helyes az idézet. Talán jó lenne, ha az összes idézeteket gondosan leírva közölné, nehogy valahol egy hiba becsússzon. ...” (Frankfurt a.M., 1922. nov. 17.) „... Utolsó levelét és a citátumokat hálásan köszönöm. - Uj prospektusában a „Musarion-Verlag” már hirdeti a regényt! ...” (Frankfurt a. M., 1922. dec. 24.) 1923 kora tavaszának is megvoltak a maga nehézségei. Ekkor a tiszteletpéldányok és a honorárium megérkezéséről érdeklődött Klein. „... A mostani könyvárak alapján a „Tímár Virgil” honoráriuma 700,000 márkát tesz ki, - ha a könyv március elején fog megjelenni, akkor körülbelül 500,000 márkára számíthat. ...” (Frankfurt a. M., 1923. febr. 11.) „... Megkapta a kiadótól a pénzt? Megkapta a könyvet?...” (Frankfurt a. M., 1923. ápr. 14.) Ezek a kérdések záporoztak egészen novemberig, amikorra végre a könyvek megérkeztek Babitshoz a kiadótól. Láthatjuk tehát, hogy Klein nemcsak műfordító, hanem tehetséges szervező és kitartó ember is volt, hiszen három évig tartó türelmét, meggyőző erejét dicsérte a kisregény német nyelvű megjelenése. Befejezésül arra szeretném kérni a kedves olvasót, ha birtokában van vagy tud valamilyen Klein- illetve Babits-levélről, értesítse a szerkesztőséget. Dokumentumok: Márai Sándor: Egy polgár vallomásai (részlet) „Egy reggel megérkezett a Schwarzwaldból K., a fordító, két kutyával, egy kövér, fiatal magyar emigráns íróval, aki állandó világfájdalmas sértődöttséggel nézett körül s barátnőjével, az osztrák grófnővel, aki amerikai írók műveit fordította németre s később maga is a baloldali „mozgalmi” német irodalom egyik tevékeny munkásnője lett. A pályaudvaron vártam őket. Bevonulásuk Frankfurtba feltűnést keltett. A kutyákkal sok baj volt, a penzióban, ahová érkezésük napján szálltak, nem tűrték meg őket s ezért átadtam nekik később lakásomat; akkor már jó ideje elköltöztem a szadista szabótól, az Erschersheimer Landstrassén, közel a laphoz s egy „Rütten und Löning” című kiadó tőszomszédságában béreltem háromszobás, szép, világos szállást. (...) Mikor aztán K. összeveszett világnézeti és kutyanevelési ellentétek miatt a frankfurti penziósokkal, beköltöztek hozzám, s én fölmentem a villa második emeletére, egy padlásszobába. (...) K. gyanakvó természetű ember volt, mindenkiben és mindenben sértéseket szi
