Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 3. szám - Szitás Erzsébet: Identitástudat és szövegbe integrált világok

Szitás Erzsébet ■ Identitástudat és szövegbe integrált világok 17

nem gondoltam soha, hogy egy napon „közlekedési csomópont" is lehet a német hadijelentésben. Ebben van valami álomszerű. ”

Az alkotó, a tevékeny polgár rezignált keserűsége ez, a már nem létező világrészlet felett. Annál is inkább így van ez, mert Márai származásánál és neveltetésénél fogva német nyelvterületen éppoly otthonosan mozgott, mint Magyarországon. A háború előtt, a 20-as évek végén és a 30-as évek elején, a Frankfurter Zeitung megbecsült munkatársaként dolgozott Németországban és utazta be a Közel-Keletet. Bár vallomásaiban tudatja, hogy a kassai helyi lapba ugyanazokat a cikkeket küldte el, mint amelyeket a jelentős német lap közölt, az otthoni fogadtatás legalább olyan fontos volt számára, mint a megélhetését biztosító újságnál. Az író és újságíró szerepének dichotómiája még évekig foglalkoztatta. A német nyelv s ezzel együtt a zsurnaliszta életlehetősége, a munkát jelentette csak. Ez egyáltalán nem egyezik meg a hivatás formához kötött létével, mely egzisztenciális és intellektuális, értelmi és érzelmi megnyilvánulásaiban egyetlen nyelvbe zártan valósulhatott csak meg: magyarul. Mert: „Haza csak egy volt, az a nyelvterület, ahol magyarul beszéltek. A betűhöz kötött embernek nincs is más hazája, csak az anyanyelv. ”

Buda - iskola — merre tovább?

Márai Budán töltött éveit nem kevés gúnnyal és a néha feltörő idegenség érzésével eleveníti fel, holott a siker és ismertség/elismertség érzését igazán csak ekkor és itt tapasztalja meg. Mint arról már szó volt, az 1920-as éveket már-már kozmopolita európai polgárként, külföldön éli át. Ugyanezek az évek jelentik Ottlik iskolaéveit, egy a „hajdan volt birodalom” szellemiségének utolsó pontjain: Budán, Kőszegen és újra Budán. A rájuk és róluk szóló emlékezés jelentősége, az egész életmű meghatározóivá lesznek, bár a mozgatók ugyanúgy a háttérben: családban, osztályban és városban (esetleg városokban?) keresendők, mint a hasonló társadalmi osztályból jövő Márainál. írásai közül elsősorban az Iskola a határon és a Buda szimultaneitásából kibontakozó és egymásba fonódó, egymást kiegészítő világok értelmezési lehetőségeit próbáljuk megvizsgálni, az eddigiekhez hasonló koncepcióban.

Ottlik magánmítosza Budán kezdődik és folyton oda is tér vissza, gondolatilag és gyakorlatilag egyaránt. Az átalakulások és széteső világok (a színes gubanc metaforikájában feloldva) határozzák meg szemléletének markáns vonalait. Míg Márai egyetlen problémaköréhez a műfaji sokszínűség lehetőségeit próbálta kihasználni, addig Ottlik ehhez kizárólag a regényt találja megfelelőnek, a korhoz alkalmazkodva: a klasszikustól eltérő formában. A Buda egyes részei, a műfajt a 20. század vége felől szemlélve helyezik azt a meglévő szabályokon kívülre, mintegy azok fölé. Töredékességének folyamatában - s zaklatottsága ezt még inkább fokozza - a várossal