Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Gacsályi József: Móser Zoltán : Babilonban ez nem így van
88 Új Dunatáj 1996. június A népdal persze ma is él, valószínűleg énekese válogatja, hogy melyik változat az illő. A megszólaláskor azonban kitűnik, hogy a dalos helyretesz mindent: a valódi népköltés a tökéletes, az eredetiből egyenesen vagy kanyarral ágazó, letisztult szöveg az igazi. A Móser által idézett népdal, a Kalapom a Tiszán úszkál... kezdetű, egyéb érdekességet is rejt magában, s ez esetben nem a szöveg a lényeg. Még Kodály sem sejthette gyűjtőútja során, hogy a dallamnak szinte teljes megfelelője megtalálható nyelvrokonainknál, a cseremiszeknél és a csuvasoknál. Természetesen a példa nem egyedi. A műdal-népdal szövegkapcsolatot a példa révén igen találóan írja le a szerző: „Mi volt tehát Czuczor tévedése? Röviden: régi népdalok után és alapján akart »csinosabb népdalokat« írni. A régieket javította, de mindhiába. Ami »mocskos« volt - az alkalom szerint, szándéka szerint volt az, hogy úgy mondjam, olyan helyen született -, csak az maradt; a rövid nem szenvedhette a bőbeszédűséget, a szótagszámszaporítás ellen maga az »úr«, azaz a dallam lépett közbe; és nem volt szüksége a »se eleje, se veleje« énekeknek a keretes, poénnal záruló történetekre. Amit Czuczor kijavított, az visszakerülve, újra megváltozott: a nép kitörölte a fölöslegeset, a nem odavalót, az idegent...” Móser több Czuczor-példával ábrázolja a népdal műköltészetbe való bekerülését, visszajutását, szövegalakulását, újabb - gyűjtők általi - lejegyzését. A példák meggyőzőek: a népdal él, és nem tűr meg semmiféle művi beavatkozást. A népdal ritmus- és motívumvilága kapcsolja a fentiekhez a kötet következő fejezeteit. Utassy Rege, rege, Ráró című költeményének ritmikai taglalása kapcsán tekint be a szerző költészetünk régebbi rétegeibe. Vizsgálja ősi 4/2-es ütemképletünk hatását költészetünkre. A téma főként azért izgalmas, mert a sámánritmus itt él mai verseinkben is, és a nagy hagyományainkra épülő életművek nem kerülhették ki. A népköltés világában alapvetésnek is tekinthető fejezetek után a gondolkodás vonala nem véletlenül,vezet Nagy Lászlóhoz, illetve a Rege a tűzről és jácintról című költeményhez. Móser nem elemzést ad, hanem a hatalmas költeményből mintát vesz, és - méltó módon a vers születéséhez - „regösénekek tükrében” vizsgálja azt. Ősi időkből származó hangsúlyos verselésünk így kerül párhuzamba a Kanteletár énekeivel és a Kalevalával. Móser Zoltán a továbbiakban sem lép ki az általa meghatározott körből. A népi műveltségből kinövő költői világ alkotóit, műveik alkotóelemeit mutatja be, illetve példák nyomán asszociál a költészet kapcsolódó jelenségeire. A Szőcs Géza Népmonda-feldolgozás (A szakállas farkas) értelmezése és strukturális jelenségeinek felderítése, valamint a Pásztor - rablók részben megidézett Nagy László- és Kormos István-versek átgondolása bizonyíték arra, hogy a népköltészet nem csupán szürrealitásában, hanem minden összetevőjében, egyszóval lényegében azonos azzal,
