Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Kriza Ildikó: Felsőnyéki halotti búcsúztatók
Nagy Janka Teodóra • Kríza Ildikó: Felsőnyéki halotti búcsúztatók 83 A közlés jellegéből fakadóan Kríza Ildikó nem vállalkozik a történeti gyökerek, az egyes már publikált vagy kéziratos párhuzamok feltárására, az egyházi énekeskönyvek anyagával való összevetésre. A kézirat hű átiratban való közzétételét tekinti feladatának. Az egyes búcsúztatók kronologikus számbavéte után jegyzetekben tünteti fel a keletkezés időpontját, a búcsúztatott személy ismert adatait, a dallamjelzetet, a szövegben található javításokat, betoldásokat és egyéb megjegyzéseket. Az időrendbeli közlés révén még szembetűnőbbek a halotti búcsúztatók tartalmában, szerkezetében és kifejezésmódjában bekövetkező változások. A XIX. században keletkezettektől eltérően a XX. század elején írott énekekben megfigyelhető az egyszerűbb formákra törekvés, s mind gyakrabban elmarad az egyes szám első személyű forma. Általánosabbá, személytelenebbé válik, elveszti elbeszélő jellegét. Míg korábban a kéziratos énekköltészetet, később egyre inkább az egyházi énekeskönyvet tekinti mintának. A kutatástörténeti bevezető sorok után a halotti búcsúztatók szerzőiről, az énekek társadalmi hátteréről, szerkezetéről, vers és dallam összefüggéseiről, a műfaj háttérbe szorulásáról szóló fejezeteket követő anyagközlést a gyűjtemény használatát megkönnyítő mutatók és egy angol nyelvű összefoglaló egészíti ki. Az utolsó felsőnyéki búcsúztatót 1950-ben jegyezte le ifi. Kiss István. A kántortanító által írt énekkel való búcsúztatás szokásának elhalását felgyorsította az iskolák államosítása, a kántortanítói tevékenység megszűnése, az egyház tiltó rendeleté, a rítus előírásainak megváltozása. A kántortanítók személyre szóló, de a hagyomány szerves részévé nem vált alkotásai az évtizedek múlásával elenyésztek. Mint azt a 'mára eltűnt, vagy eltűnőfélben lévő szokás dokumentumait közreadó Kríza Ildikó többször is hangsúlyozza, munkája egy kevéssé kutatott terület első eredményeinek publikálása. E jellegéből fakadóan megjelöli a távolabbi feladatokat is: további kutató- és gyűjtőmunkával kell tisztázni az egymástól távol eső vidékeken a halotti búcsúztatók fejlődését meghatározó tényezőket. A könyv megjelenése óta a kutatás valóban egyre nagyobb figyelmet fordít a műfaj alkotásaira, s e kiadvány helyét a magyar folklorisztikában minden értékelésnél pontosabban meghatározzák a nyomában megszülető újabb és újabb munkák, mint például Bartha Elek délgömöri falvakban gyűjtött és közzétett halotti búcsúztatói. Nagy Janka Teodóra
