Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 4. szám - Pomogáts Béla: Az ironikus elbeszélő - Jékely Zoltán prózája 1945 után
kísérleteink végre hát élő és való emberek képébe öltöznek, s ha eddig a kimondhatatlantól mámorosod tunk meg, most inkább a kimondható határtalan gazdagságától...” Jékely Zoltán elbeszélő művészete is hasonló úton haladt: emlékeket és álmokat szőtt tapasztalatainak ábrázolásába, játékos anekdotákkal fűszerezte az epikus anyagot, nem ritkán mitikus képet festett különleges hőseiről. Kolozsvári éveinek prózai termése azonban nemcsak a játékosság és a mitizálás jegyeit mutatta, hanem annak az anekdotázó realizmusnak a hatását is, amely az erdélyi városok patriarchiális világából táplálkozott és a kisvárosi vagy falusi élet jellegzetes alakjait örökítette meg. Az erdélyi elbeszélő irodalomnak ezt a zsánerképeket ábrázoló hagyományát még az emlékírók: Bethlen Miklós, Rettegi György, Cserei Mihály alapozták meg, az ő örökségüket Petelei István és Kovács Dezső, majd Moher Károly és Karácsony Benő vitte tovább. Részben ez az erdélyi zsánerfestő realizmus érvényesült Jékely Zoltán kolozsvári született műveiben is: A halászok és a halál(1946) című elbeszélésfűzérben és a Minden múlandó (1946) című kisregényben. A halászok és a halál hősei - egy orvos, egy könyvelő, egy kereskedő, egy műszerész és az író maga - már a háború után jönnek össze szerény túróspuliszka vacsorára, hogy házi horgászversenyben mérjék össze ügyességüket. A lakásban rendezett célbadobás és az akváriumban úszkáló aranyhalak kihorgászása után minden résztvevőnek egy történetet kell elmondania. A kereskedő antik anekdotával: az akragasi halászverseny történetével kezdi, amely arról szól, hogy egy ókori szicíliai város népe miként számolt le szörnyű zsarnokával, ezt követi a többiek halásztörténete. Az orvos egy gyermekkori szerelem harmatos emlékét, a műszerész egy elzüllött egykori iskolatárs alakját idézi fel, a könyvelő egy botrányos szerelmi históriát, végül az író egy gyilkossággal fűszerezett berekparti rémtörténetet ad elő. Jékely elbeszéléseiben a horgászélet kedélyessége minduntalan szörnyűségekkel vegyül: Kolozsvár 1944-es bombázásának leírása, gyilkos cigányokról szóló históriák adnak sötétebb karaktert az ízesen elbeszélt anekdotáknak. Krúdy Gyula impresszionista álomvilágát és Mikszáth Kálmán zsánerképfestő realizmusát Jókai Mór égő színekben tobzódó romantikája egészíti ki. A horgászat csendes örömeinek mindez sejtelmes „valóságfeletti” hátteret ad: az anekdotikus realizmus mögé romantikus motívumok rajzolnak mágikus távlatot. Az író maga is erre a mágikus-mitikus távlatra utalt: „Az én halászaim /.../ a hétköznap fakóságából, a házasság unott intrikáiból, a háború vérgőzéből és hullaszagából menekülnek az egyik legáltalánosabb férfiszenvedélybe: a halászatba. De mint minden szenvedély, ez is a Halál cinkosa; arra szolgál, amire a cigaretta, a kártya, az alkohol: hogy egyszeri életünket izgalmasabbra s ugyanakkor rövidebbre rántsa. /.../ Ez a könyvecske nem csak a halászoknak szól; találkozni kíván általában a szenvedélyek pányvájában vergődő Emberrel, mindazokkal, akik érzik, hogy külsőséges lényük mélyén titkos ösztönök vulkánjai fortyognak, az ősember fékezhetetlen indulatai. ” A Minden múlandó című kisregény az erdélyi magyar próza hagyományos faluképének vonzásában született, azt a zsánerképfestő, egyszersmind mitikus motívumokkal átszőtt ábrázolásmódot követi, amelyet Tamási Áron és Nyirő József művei kezdeményeztek, s amely Jékely Zoltán korábbi kalotaszegi regényének, a Medárdusnak is sajátossága volt. Ezúttal egy ifjú parasztlegény kalandjairól számolt be, aki azért megy kalotaszegi falujából Kolozsvárra, hogy haldokló apjának koporsót szerezzen: kalandos utazását és hazatérését, útközben szerzett ismerőseit folklórisztikus, egyszersmind ironikus színekkel ábrázolja a kisregény. A kis könyv függelékeként olvasható „Istenátke” című elbeszélés, ahogy az író mondja, „mai legenda" egy háborús árvagyerek groteszk történetét adja elő. A háborút követő esztendők elbeszélései a korszak költői terméséhez hasonlóan, a szomorú tapasztalatokat foglalják össze. Kulturális és erkölcsi értékek pusztulásáról adnak képet, csődbejutott emberi sorsokat mutatnak be, fájdalmas nosztalgiával idézik fel az ifjúság boldogabb emlékeit. Ilyen elbeszélés a Vitnyédyné álma és az Ibis, redibis: az első egy évtizedekkel korábban ismert kolozsvári család széthullásáról ad képet, a második egy hadifogságra vetett barát kalandos megmenekülésének történetét beszéli el. Az író által rajzolt emberi környezet mindkét esetben igen sötét, a minden kis mozzanatában hiteles történetnek rendkívül nyo48
