Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám - Takács Lajos: Határsértés, zálogolás a Dunántúlon a XVIII. században
Vagy mint ahogy egy másik tanú, a baltavári pásztor, Horváth János elmondta, a ,,Nagy-THajiak csoportossan Tizen, Tizenketten, Húszán, Húszon eöten is rajta rohanván nagy kiáltozással, az odvas fák kongatásával, lövöldözésekkel és hajtogatásokkal a marháit annyira rezzegették, hogy minden felé ell széledvén, közülük el is veszett hat darab . . ,”18 Az erdei sertések hajtása, terelése tehát rezzegetéssel, ijesztéssel történt, meglehetősen nagy lármával, hajcihővel. i8n-,b|en a Vas megyei Óladon is, amikor a „Nagy-Erdő miatt hajczuládások estenek” és a „Gencseik villongás alá hozták azt”, ugyancsak a határ jogtalan használata miatt tört ki az ellenségeskedés és a szomszédok kölcsönösen hajtogatták egymás állatait.19 Azt a helyet, ahol a nyájon ütöttek, ahonnét a behajtás történt, szokás volt külön jellel is megjelölni, hogy később az esetleges hivatalos tárgyaláskor meg tudják mutatni a kártétel, illetvie a zálogolás helyét. 1733-ban Lellén, a „s. v. Sörtések behajtásának belit - mint az egyik tanú, Ns. Csere Mihály elmondta - bizonyító fejsze vágással” jelölték meg, amit bármikor meg lehetett mutatni.20 1747-ben Boldogfán is, amint arról az egyik tanú a lefolytatott kihallgatáson beszámolt, „az honnénd T. Farkas Ferencz Fő Bíró Uram s. v. Sörtvés Marhái bé hajtattak..azt a helyet egy fán héjazással jplölték meg, és „e jelenség, vagyis Fa cserezés e’ Fatensnek meg mutattatott.. .”, melynek alapján megállapították, hogy a behajtás ténylegesen a boldogfai határban történt.21 Hasonló módon számolt be 1778-ban a poklosi pusztán tartott kihallgatáson is az egyik tanú a behajtás helyének megjelöléséről: „minek előtte a disznókat a’ Fatens a meg írt helyről - ahol ti. a határsértés történt - elindította, hamar nevezett Bálint Márton kanászával a’ fát, a’ honnénd a’ Disznókat behajtotta, meg vágatta, hogy Gazdájának meg tudgya mutatni, honnét lett az el-hajtás.”'1'1 De előfordult az is, hogy a kártétel helyét különleges módon, a sertés vérével jelölték meg, amint arról a berki, 1768-as kihallgatás jegyzőkönyvéből értesülhetünk, amelyben a vármegyei esküdt készített igazolást arról, hogy „azon belek, mellyen említett Baki és Fölöskei Pásztor által egy megh jelölt és vérrel megh kent, fönt álló Nyers bükk fa" mutattatott, mely körülbelül 100 lépésnyire volt a határtól.23 A BEHAJTÁS Maga a behajtás nem kis fáradsággal és nehézségekkel történt, különösképpen, ha az állat éjszaka vagy vihar idején ijedt meg és tört ki rendes szállásáról. 1731. november 14-én, Zala megye szolgabírája adott tájékoztatást arról, hogy Zánkán „ez előtt két-három hetekkel el szaladván az Marha éczakának idején és bizonyos darab s általunk occulált Saághy Pusztán lévő Szántó földekre vagy is vetésekre, mellyek is Zánkai Határon belöl egy két hajításnyira vadnak, által szaladván” és néhány lakos, azaz: „Felső Dörgicsei Fotó Pál, avval edgyütt Alsó-Dörgicsei Csabai Márton és Fülei István az falujokban bé hajtani igyekeztek .. csakhogy ez nem ment olyan simán, mint gondolhatták, „mivel az Marha vad lévén, bé nem keríthették, hanem űzvén és kergetvén at kutyákkal edgyütt...”, végül is a megvadult állatot fegyverrel tanították rendre, azaz: „kettőt az javából 45
