Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 4. szám - Laczkó András: Fodor András és Fonyód
A jelen megtagadása, a tűnődő, meditáló leltárkészítés szinte törvényszerű az életút felén túljutott költőknél. Erre nemcsak a líratörténetből lehetne számtalan példát idézni, hanem Fodor nemzedéktársainak költészetéből is. Mindegyiküknél - ahogy Fodor Andrásnál is - az idő forgása indítja el a képzeletben évtizedeket átlépő gondolatokat. Azért, hogy felidézze élményeit, a gyermekkori világot, Fodor hazafelé mindig szívesen ment (első verseskötetének címe is: Hazafelé). Újabb verseskötetében nemcsak a tényleges utat teszi meg, hanem a valóság és képzelet útján egyszerre indul; a valóságos út és a mérhetetlen belső idő párhuzama szövi át a verseket, a könyvnek mind a három ciklusát. A szigorú egység magával hozza, hogy Az időfoglya szorosan kötődik Fodor eddigi lírájához; témái, megoldásai a korábbi kötetek verseinek világát építik tovább, a férfikori számbavétel, leltárkészítés értelmező nyugalmával mélyítve s újraformálva. Gyakran előforduló szó a kötetben a Judom”. Ésszel átfogni, tudni szeretné mindazt, amit gyerekként átélt, érzett, tapasztalt. A megnyilatkozó racionalizmust némileg cáfolja, hogy a kötetnyitó vers az ösztönök menedékét keresi az ész ítéleteivel szemben. Ám mielőtt az ellentmondás gondolata megfogalmazódhatnék, a költő kijelenti: „az önfeledtség nem csaphat már be”. Értékelő, a dolgok, jelenségek mélyére néző magatartást tanúsít mindennel szemben. Az eddigi életút csalódásaiból kialakult feltételes reflex működéséről, ami óvatossá teszi a költőt a kapcsolatok építésében. Ebben veszély is van, amire több kritikus felhívta már a figyelmet; a kívülállás abszolutizálódhat, az egyedülvalóság dicsérete elboríthatja a verseket. Tüskés Tibor így írt erről: „Az olyanféle költői látásnak, amely nagy mértékben a személyes sorsból, a magánemberi kapcsolatokból táplálkozik.., megvan az a veszélye is, hogy beszűkül, privatizálódik hogy a vers az olvasó előttfelfejthetetlen szálak gubancának látszik ” A józanság, a költői érzék azonban elkerüli ezt a veszélyt. Mert Fodor András nem az emberi kapcsolatok ellen szól, hanem inkább értük a tartalmas barátságért, a megértésen alapuló becsülésért, a kölcsönös hűség tisztaságáért. Nemcsak a Kettős rekviem egy fájdalomból fakadó szépsége bizonyítja ezt, hanem számos verse. A Feloldozás és búcsú olvastán nyilvánvaló, hogy a múlandósággal, a közönnyel szemben eszköz a barátság. Eszköz és mérce és menedék, „delejes, tág karéj”, melyben oldódást lehet találni. A versekben megnyilatkozó elzárkózás nem a közösségtől való testetlen viszolygás, hanem mindig valakikkel való szembeszegülés: Fodor a hű barátságot, a tiszta hűséget bemocskolókkal, elutasítókkal nem vállal, nem vállalhat közösséget. Pedig - mint írja egy korábbi versében: - „Cipeltem mások terhét, / nem várva érte hálát, / könnyed maradtam, nagy szívű: / és elárult a hűség, / visszarúgott a jóság.” A múlandóságban, a „voltam ” és „leszek"hídján néhány bizonyosság van számára: a barátság, a szerelem, az idő és tér. Az emberi élet e periódusában a jövő sokszor fontosabb a múltnál és jelennél; őt is sokat foglalkoztatja az ítéletet mondó jövő. Hagyományos megnyilatkozás a művekre hagyatkozás, az azokban való továbbélés hangsúlyozása. Fodor nem ezt teszi, racionális, kétkedő alapállásával ellenkezne, így azt íija egyik versében: a „közöny” mindenkit túlél. Ez is egyik eleme a,fogság”-nak. A másik, hogy szerinte az idő a mágnespatkó két sarka között keletkező fizikai erőtérhez hasonlatos, amelynek két pólusa közt - a múlt és jövő felezőpontján egymást taszító és vonzó erők hatnak. így fogja az idő az embert, mert - úja: - „Nem lehet elmenni belőled,/nem lehet visszatérni” (Görbült idő). A „görbült idő” metszéspontján, a jelenben sajátos társításokra van lehetőség; például úgy, hogy személyes emlékei mellé csatlakoztat ugyanabban az időben történő, de később, tanulás útján megszerzett ismereteket (1939. augusztus), a háborús hírek mellé Bartók sorsának alakulását, máshol múltbeli és jelenlegi állapotokat vet össze (Azóta). Az utóbbi formában ott van az önigazolás lehetősége, a kudarcok magyarázata, hogy a külön úton, a választott partok közé vert hidak alatt mindig ott voltak az „árulás” aknái. Ezért írhatta Hiába című versében: Hiába minden bűnhődött bukásod, kudarcaidból nem tudsz kilépni. Ártatlanul is neked kell megadni a vezeklők jogát. 56
