Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 4. szám - Pomogáts Béla: Az ironikus elbeszélő - Jékely Zoltán prózája 1945 után
ban. Igen, az ország minden tájáról érkező koldusok itt adnak monstre találkozót egymásnak; havasifalucska és elszegényedett, kihalt érit bányavároska rokkantjai és torzszülöttjei, a régi s az új háború egymást utolért szerencsétlenjei, városba tódult hidi- és templomi kéregetök, itt óbégatnak, csimpolyáznak, és gramofonoznak a bódék tövében, itt sírják és zenélikvilággá, közhírré sorsukat és élethez való feltétlen joguk. ” A regény karneváli jelenetekben gazdagon mutatja be a háború utáni Kolozsvár zaklatott életét és bizonytalan hangulatát. A groteszk figurák karneváli kavargása valójában Jékely Zoltán kiábrándulását jelezte: A fekete vitorlás írója nemcsak ifjúságának romantikus színterétől vett búcsút, hanem gyorsan pusztuló történelmi és kulturális értékektől is. Szomorúan tapasztalta, hogy kedves városa miként veszíti el hagyományos arculatát, ez a folyamat nála mindenképpen értékvesztést jelentett. Fájdalmas kiábrándultsággal vette tudomásul az örökségbe kapott emberi értékek és régi életformák pusztulását, tehetetlennek érezte magát a viharos történelmi átalakulással szemben, és szkeptikus iróniával örökítette meg ennek az átalakulásnak a következményeit. A személyes fájdalom és a tehetetlenség érzése okozta a regény haláltáncszerűen groteszk ábrázolásmódját, a környezetrajz ironikusan karneváli jeleneteit. A szomorú valóság elől menekül Ördögh Artúr is: „Ebben az időben - olvassuk - hősünket a valóság, a rátákban zúduló történelem, olyan rettenetesen kínozta, hogy nem annyira elhatározás, mint inkább ösztönszerűen menekült előle a hóbortok és álmok birodalmába. ’’Menedékét a művészetben, egy romantikus regénykísérletben keresi. Mint annyi huszadik századi epikus vállalkozás, Jékely Zoltán munkája is a „regényírás regénye": hőse egy könyvön dolgozik, s a regény ennek a munkának az alakulásáról is beszámol. Artúrka romantikus regénye, A fekete vitorlás valamikor a középkor végén játszódik, témája a szerelem, a hősiesség és az önfeláldozás. Szereplői erősen stilizált figurák, tulajdonképpen a kolozsvári élet valóságos alakjainak romantikus „árnyékrajzolatai”. Ildefonso lovag alakjában maga Artúrka rejtőzik, a szép és titokzatos Ermenegilda Anita alakmása, Kolofon, a hűséges törpe Bumburi, Hipóc, a tudós orvos Angyal Gy. Gyula és Epimuák, a gonosz uzsorás Tüzes Gergely valóságos alakját emeli a romantikus história ködfelhőibe. A különleges keresztnevek a görög nem egyesült hiten levők falinaptáráról valók. A regény „kettős regény” tehát, a valóság mellett a képzeletnek és az álomnak is kompozíciós szerepe van. Valóság és álom „megállíthatatlan, vészes körforgásba” kerül, egyszer a valóság tör föl „mint talajvíz, száz bő erezetével”az „álom homokja”alól, máskor az álom válik valósággá, mint a regény zárófejezetében, amely Artúr és Anita szerelmének szép és szomorú beteljesülését beszéli el. A valóság és az álom Jékely Zoltán regénypoétikájának sarkalatos elvei. „Megvárom - mondja Artúrka mintegy regényírói tanulság gyanánt -, amíg a dolgok álommá desztillálódnak, s csak akkor engedem be művembe őket. Csak álomból alkotni: beteges, szamárság, melynél csak egy nagyobb szamárságot ismerek, a merő valóságból való alkotást. ” Az álom mindazonáltal nem képes védelmet adni a valóság erőszakos hatalma ellen, Ördögh Artúr álomvilágába is minduntalan behatolnak a valóság hírnökei. Végül ennek a felismerésnek a nyomán mond kritikát saját - befejezetlenül maradt - regényéről: „Rossz volt az indulás!Időközben olyan dolgok történtek velem, melyek megmutatták módszerem téves voltát, s ugyanakkor kinyitották szememet az egyetlen igaz útra, melyen alkotó elindulhat. Most már tudom, mit kell tennem. Amabba az élet, a hétköznap elől menekültem volna bele, azonban a valóság erősebbnek bizonyult. A regény elsüllyedt benne, mint Atlantis a tengerben. Önmagámról akartam írni, önmagámnak. Mekkora tévedés! Mert mi a regény, ha nem éppen az író menekülése önmaga elöl a tárgyi világba, másokba, idegen sorsokba és képletekbe...” Jékely Zoltán következő regényei is a menekülésnek ezt az útját választották: a nosztalgikus és ironikus lirai regény után az ironikus történelmi anekdotaregény műfaját. Felséges barátom című kisregényét még 1947-ben vetette papírra, akkor azonban nem jelent meg, csak 1955-ben, a Magvető kiadó „ Vidám Könyvek"úrnő sorozatában. Közönségsikere nyomán írta meg folytatását, amelyet Bécsi bolondjárás címmel 1963-ban ugyancsak a Magvető adott közre. Mulatságos történetet beszélt el, a századvégi Kolozsvár életét és jellegzetes figuráit elevenítette meg. Családi anekdoták, kolozsvári szájhagyományok a régi újságok 50
