Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 4. szám - Böröndi Lajos: Nyéki Vörös Mátyás és a barokk irodalom kezdetei
BÖRÖNDI LAJOS Nyéki Vörös Mátyás és a barokk irodalom kezdetei A magyar barokk keletkezését a jezsuiták által vezetett ellenreformációval összefüggésben lehet vizsgálni, hisz a barokk művészet és irodalom a feudális erők újraerősödésével van kapcsolatban, ennek pedig legfőbb támasza a jezsuita rend (1). Még akkor is igaz ez a megállapítás, ha kelet-európai országokban a társadalmi fejlődés másként megy végbe mint Itáliában, Németalföldön, ahol egy gyökerében polgári reneszánsz műveltséget vált föl egy gyökerében feudális barokk kultúra. (A török még itt van, s a reformáció is még erős tartalékokkal rendelkezik, s nincs igazán erős központi hatalom amely az ország nagy részén érvényesíteni tudná politikai és kulturális monopóliumát.) De mint általában minden stílusváltásnál, a barokknál is érvényes az az elv, miszerint az új eleinte a régi formákban jelentkezik, így kezdetben az új barokk stílus elemeit nem is nagyon tudjuk felfedezni. Klaniczay külföldi tanulságok alapján fölvetette, hogy a reneszánsz nálunk sem közvetlenül a barokkba ment át. A reneszánsz hanyatlása 1600-táján jelentkezett, s 1640 tájára gyengült el. Szerinte 1600-1640 között későreneszánszról lehet beszélni, amely ugyan része a reneszánsznak, de már különbözik is attól. Ez a szakasz a manierizmus. Önálló terminológiaként viszont csak akkor használható szerintünk, ha sem a reneszánszhoz sem a barokkhoz nem soroljuk. Meg is tehetnénk ezt, ha lenne a magyar irodalomban manierista mű, ha teljes pályát futna be nálunk is a manieriszmus! Kétségtelen, hogy Balassi kései verseiben föllelhetők manierista ízek, s hogy Rimái János (2), manierista, de ez kevés egy új terminológia bevezetéséhez. Klaniczay úgy véli, hogy a manierizmus nálunk a barokkal együtt az ellenreformáció két egymást váltó stílusperiódusa (3). (E felfogás szerint Nyéki Vörös Mátyásnál is elkülöníthetünk egy korai - manierista - periódust és egy barokk szakaszt.) A fentiek nyilvánvalóvá teszik, hogy a manierizmus és a későreneszánsz a magyar irodalomban szinonim terminológia. „Magyarországon a reneszánsz és barokk egymást követő korszakaiban ... nem két osztály ellentéte, hanem az ugyanazon osztály fejlődésének kétfázisában levő különbség jut nálunk kifejezésre (4). "-jegyzi meg Klaniczay, s e gondolat természetes következménye annak az alapfelfogásnak, miszerint egy egyetemes stílus hordozója mindig egy osztály. Nálunk a barokk kultúra kialakításában a jezsuiták mellett fontos szerepet játszottak a királyi kancelláriák, hisz világi jellegük révén ezek írástudói mentesek voltak az egyházi kötöttségektől; az általuk írt vallásos művek esetében is világosabb a problematika, az új stílussajátosságok erőteljesebben érvényesülnek. Nyéki Vörös maga is szolgált három évet a kancelláriában az alatt a Lépes Bálint nyitrai püspök alatt, aki először írt olyan magyar könyvet, melyben a barokk stílus vizionárius elemei jelentkeznek. Az egyetemes barokk jegyeit az alábbiakban összegezhetjük: Az ember már nem harmonikus egész, hanem a világ parányi elvesző részecskéje. Ez az irodalom szereti a mértéktelen hullámzást, a fokozást, a kuszáltságot, a szimbolikus képszerű ábrázolást. A mű szerkezete gyakorta nélkülözi a szilárd központot, az arányosság elkerülésére törekszik. Az írásmű sokszor különálló témákra esik szét. Gyakoriak a kihagyások, a megtorpanás az ellentétes elemek ütköztetése. A nagyítás, a túlzás, a meglepődésre számító szókép a barokk irodalom legjellegzetesebb sa-21
