Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 3. szám - N. Horváth Béla: Szakolczay Lajos: Dunának, Oltnak
védjegyűt produkáló Tüskés Tiborról. Képzőművészet témájú esszéi olyan alkotójáról adnak pontos képet, mint Egry József, Lipták Pál, Diskay Lenke, Varga Hajdú István, Szabó Béla istb. Költő szól, ha a film-elemző Fodor András jelentkezik, íme már a részösszegző dm is ilyen: A gyöngyvászon előtt. Az így jöttem és a Szegénylegények Janosó-Hemádi alkotópárosának munkája elemzése után olyan arcélet rajzol ki, mint Alain Resnais-é, vállalva a „tnegfcövezést”, hogy a francia rendezőt Pasolini divatja idején az olasz filmes elé helyezi a rangsorban. A homo etfaicus nyilatkozik meg, amikor Gyöngyössy Imrét értve bírálja a Virágvasámap gyengéi miatt, de néhány évvel később ünnepli a Két elhatározás tisztaságáért. Gyarmathy Lívia Koportos című — Balázs József művéből készült - filmjéről írott sorai nekem szinte váteszien jósolták a majdani nagyon fontos Gyatmabhy-alkotás lehetőségét, a népek, nemzetiségek második világháború utáni kényszerű bábeli állapotát tükröző Együttélést, mely old és köt... Már esett szó a szerkesztő-mérnök Fodorról, íme egy újabb bizonyság: a részegységek Szakolczay Lajos: „A magyar irodalom ötágú síp, összehangolatlan. Eléri még vajon a mi nemzedékünk, hogy egy jó munka mind e nemcsak különkülön, de más és másként is szóló sípot egyszer ismét összehangolja, illetve az eldugulástól megmenti?” - sóhajt fél Illyés egyhelyütt, a szétszóratásban messziről érkező magányos dallamokat hallgatva. De vajon akadhat-e zenész, aki képes ö&szahangolnii az egy tömbben szóló pentatóniával a kromatikus, szeriális felhangokat, s az idegen dallamokkal és ritmusokkal is átszőtt hajdan egynemű muzsikát? Lehetséges-e egységes magyar irodalomról szólni anélkül, hogy elegyítenénk az egymást nem tűrő .színeket, vonulatokat, s a 'magyarul, de nem Magyarországon, ám magyarok millióinak nevében szólókról sem feledkeznénk meg? Az irodalomtudotaány a jelzett ellentmondásokat az egyetemes magyar irodalom fogalomhasználattal oldja fel újabban. Miközben így utal az eltérő valóságalapokra, összékapcsolja — dkzkrimináció nélkül - az anyaország, a magyar nemzetiségek és a diaszpórák irodalmát. Irodalmi tudatunknak ma már része az utóbbi kettő is. A környező országokban organikusan építkező nemzetiségi irodalmak — ha olykor robbannak is ■a még nem hatástalanított vagy a történelem sodrában elbitangolt aknák - a hőn áhított híd tartópilléreit jelentik. Esztétikailag formált remekműveik sorozatában gyönyörködhetett már legutóbb a magyarországi olvasó. A nyuutolsó írása általában köti a témakört a következő fejezethez, az újabb tématerülethez. Itt Mozart-Bergman Varázsfuvolája vezet át a zeniéért« szerző esszéihez. A kötet zárórészének — korona a Művön — ezt a kifejező címet adta: Szomjúság zenére. Olvasmányélménnyé képes avatni viszonyát a zenével. Mert nemcsak találkozik, mondjuk a magyar népzenével, de szerelmi viszonyra is lép vele, akárcsak a legjobb -magyar költőinket forrásul választó kodályi kórusvilággal, vagy Bartók zenei igézőivel. Ha nem a saját gondolatát mondja ki, mindig a legmegfelelőbbet idézi, mint Balázs Béla pontos definícióját is a bartóki mibenlétre: „Vézna kis óriás”. Ha kell, kard ki kord, megvív Stravinsky egyik műve címének pontos fordításáért! Máskor az új rajért voksol, a fiatal zeneszerzők műveiben kimutatva a nagy elődök szellemujjának nyomait. Ma már tudjuk, -hogy a -bizalom szavazata — előleg lehetett — nem méltatlanokat Igeneit, s életmű épült arra az alapra, melyet ő elismert esszéivel. A recezens befejezi, de nem zárja le írását. M-eit azt reméli, hogy újabb fodori esszégyűjtemény 'megjelenésekor folytathatja. LESKÓ LÁSZLÓ Dunának, Oltnak gáti magyar irodalmaik iránti megélénkülő érdeklődést hazai antológiák, folyóirat-publikációk is jelzik. Az Európára nyitott ablakban a művészetek egyre tágasabb világa jelenik meg, s ha a szívünknek kedves szavakat, dallamokat halljuk, ma már nem kell félrefordulnunk, ilyen-olyan megfontolásból lesütni a szemünket. Az egyetemes magyar irodalom legkiválóbb alkotásai nemzeti kultúránknak (is) becses értékei. Várakozással vesszük hát kézbe Szakolczay Lajos gyűjteményes kötetét. A szerző a határainkon kívüli magyar irodalom legjobb ismerői közé tartozik — erről korábbi, folyóiratokban publikált tanulmányai, ismertetői, jegyzetei is meggyőzhetik az olvasót. A Dunának, Oltnak köteteim Adyt parafrazálva utal a s ors közösségre s az anyanyelv mágneses vonzására, amely nem szűnik meg a földrajzi határok mentén. Ez az örök kapocs fűzi össze az anyaország irodalmát a jugoszláviai-, csehszlovákiai- és romániaival, bár ezek - a kisebbségi létből és a többségi nemzettel való együttélésből következően - sajátos és specifikus arculattal rendelkeznek. Hagyománytudat és folytonosság a jugoszláviai magyar irodalomban címmel Szakolczay irodalomtörténetet rekonstruál. Áttekintő, monográfiákat (mindenekelőtt Bori Imréét) és kisebb tanulmányokat, adalékokat egyaránt figyelembe vevő írásában feltárja a jugoszláviai magyar irodalom gyökereit, feltérképezi az 6 9
