Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 3. szám - Tüskés Tibor: Svájci képek
Amikor a határnál megállunk, a szőke vámtisztviselő végigsiet a szerelvényen. A füdke előtt, ahol ülünk, megtorpan, benyit, elkéri a számlát, szigorúan megnézi, aztán rezzenéstelen arccal sapkájához emeli két ujját. KÜLÖN VILÁG Ne kerülgessük, már az útinapló elején mondjuk ki: Svájc nem egy ország Európa többi országai közül. Ez az ország valami más, számunkra egészen különleges világ. A sablon se igaz: tejszag, kolompszó, unalom és pontosan járó órák. Svájc Európa térképén van, de valahol Európa fölött lebeg. Itt nem pusztított sem az első, sem a második világháború. Talán azért kell egy ilyen ország, hogy legyen hely, ahol a békésebb idők reményében betehetik a bankokba értékeiket azok, akik éppen háborút viselnek? Nem tudom. A különbséget, a másságot az utas már a vonaton érzékeli. Itt a vasúti kocsiban, akár a szárnyvonalon közlekedő vonat második osztályán nemcsak ivóvíz és műanyag pohár van (ezt már Finnországban is láttam), hanem a kocsi legfelső lépcsőjébe a lábtörlőt is beépítették, és a vagon alját szőnyegpadló borítja. Az állomások nevét hangszóró közvetíti a fülkékbe, két állomás közt zene szól. Nemcsak a jelzők, a váltók, a sorompók működése automatizált (ez már nálunk is így van), hanem télen a váltók tisztítása is. Itt a nagy havazások idején sem késnek a vonatok. A villannyal fűtött váltók nemcsak elolvasztják a havat, hanem bekapcsolásuk, fölmelegedésük is a külső hideg hatására automatikus. Budapesten a visszautazásra a Basel és Bécs közötti szakaszra, mivel megváltozott tervünk, és két nappal később akartunk hazatérni, nem tudták kicserélni a két hálókocsijegyet. Az egyik svájci kisváros vasútállomásán bementem az utazási irodába, ahol egyetlen kislány dolgozott. Elmondtam gondomat, ő elkérte a jegyeket, az adatokat átvezette egy kartonlapra, maga elé tett egy írógép nagyságú kis készüléket, a kartonlapot a gépbe csúsztatta, leütött néhány billentyűt, a képernyőn betűk és számok jelentek meg, aztán néhány perc múlva kezembe adta a kért napra érvényes hálókocsijegyet.- Mivel tartozom? - kérdeztem.- Hogyan gondolja? - mosolyodott el a kislány. - Én örülök, hogy szívességet tehettem. Az egyik este barátommal magánosán álló háza körül hosszabb sétára indultunk. A keskeny utakat, a magános tanyákat, a sűrű erdőt, a magas hegyeket látva rámutattam az egyik tanyára:- Ott van a vörös brigádok titkos kiképző tábora! Svájcnál aligha lehetne ideálisabb helyet erre lelképzelni... Gondold el: körben Nyugat-Németország, Franciaország, Olaszország; csupa terrorizmus, merénylet, maffia. Csak itt van csönd. Miért? Mert nyilván itt készülnek föl az akciókra. Ezek a szűk völgyek, ezek a szétszórt, világvégi tanyák szinte kínálják az alkalmat ilyesmire.- Nagyon tévedsz - mondta barátom, és lábához parancsolta elcsatangolt kutyáját. - Két napja vagy itt, de körben ezeknek a tanyáknak a lakói, biztos vagyok benne, már tudnak rólad. Aki idegen itt megjelenik, annak arcát a leeresztett zsaluk mögül megfigyelik. Politikai merénylet, rablás, gyilkosság Svájcban is van, de terrorista kiképzőtábor aligha. Itt mindenki önkéntes rendőr. Ugye, így mondják nálatok? Nemcsak az vigyáz az országra, aki szolgálatban van. Itt ismerik az emberek a törvényeket, a jogokat, a kötelességet. Ez belülről jön. Amikor évtizedekkel ezelőtt megszereztem a svájci állampolgárságot, le kellett vizsgáznom az alkotmányból. Először a 50
