Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 3. szám - Krizsán László: A politikus Madách
r 849-es küzdelmeinek. Azt is mondhatnék, hogy útja, amely a fegyveres felkelé földalatti csoportjaihoz, majd az osztrák börtönökbe vezette, ’48-cal indult és emelkedett egyre magasabb régiókba. És 1853-ban ez az út még nem ért véget... 4. A börtönéből szabaduló Madách életében az 1853-as esztendővel egészen új, csalódásokkal, megpróbáltatásokkal, anyagi gondokkal és lemondásokkal teli korszak kezdődött el. A börtönfalakon túl csak látszólagos szabadság várta, mert személyét szigorú rendőri felügyelet alá helyezitek, az ország lakosságát pedig gúzsba kötötték a megerősödött Habsburg hivatalok. Keserűen kell|ett tapasztalnia azt is, hogy az önkény számára kedvező belső viszonyok kialakulását az európai politikában beállott változások tették lehetővé. Az önkény ellen szervezkedő belső erők álma így, egy külső, fegyveres támogatásról - szertefoszlott. Ebben a helyzetben egyetlen mentsvár, enyhülés maradhatott volna számára csupán: a családi otthon. Itt érte azonban legközelebbről a csapás. Feleségének, Fráter Erzsébetnek hitvesi hűsége -nem bírta el az idők próbáját. S ezekhez járultak azok a súlyos anyagi gondok, amelyek a birtokos nemességet általában, ezen osztály börtönviselt tagjait pedig különösképpen sújtották a Bach-korszakban. Talán a legmélyebb pontra zuhant alá a költő életpályája, vagy ezzel a korszakkal - amely a Tragédia előtörténetének is felfogható - éppen a legmagasabb csúcsra vezető út kezdődött el életében? Azt nem tudjuk pontosan, hogy meddig hordozta magában a 'költő a „nagy művet” írásra kész formában, megérlek alakjában. Azt azonban jól tudjuk, hogy az alkotás kezdete, a nagy nekilendülés - 1859 februárja - olyan időszakra esik, amikor sok esztendő után, az európai politikai helyzet újra reménnyel töltötte el az 1848-49-es eszmék híveit. Ausztria ellen a szövetséges Olasz- és Franciaország fegyveres fellépése 1859 elején már minden percben várható volt. Kossuth és a magyar emigráció e háborútól a magyar függetlenség kivívását várta. Az (emigrációnak e reményre alapos okai voltak. A tárgyalások, amelyeket Kossuth III. Napóleonnal, a francia és olasz kormánykörökkel folytatott, annyira eredményesnek ígérkeztek a magyar ügy támogatása szempontjából, hogy Kossuth február 25-én felhívást küldött a hazába. Közölte, hogy valószínűleg még a nyár folyamán megvalósulhat a nép vágya, a függetlenség kivívása. Kérte honfitársait, hogy készüljenek, szervezkedjenek, hogy készen legyenek akkor, midőn ő átlépi a határt.44 Kossuth 20-40 ezer francia sereg támogatásával számolt, továbbá a felkelő magyar nép teljes felfegyverzését kérte a szövetséges francia-olasz kormányoktól. Június 22-én kelt levelében már arról tudósította hazája népét, hogy: „a császár ... két-három hónap múlva . . . sereget, lőszert, s a nemzet fölfegyverzésére megkívántató fegyvert küld.”'t5 Az 1859. április 23-án kirobbant háborúban az osztrák csapatok súlyos vereségeket szenvedtek el. Ez még inkább növelte az emigráció és a hazai függetlenségi erők reményeit. Ám súlyosan csaiódniok kellett. A szövetséges erők, két és fél hónapi sikjeras hadviselés után, anélkül, hogy kihasználták volna igen kedvező helyzeti előnyöket - békét kötöttek. Ausztria lemondott Lombardiáról, s ezt a villafrancai békével, július 8-án megerősítették. A magyar ügy a továbbiakban - miután saját céljaikat elérték — már nem volt érdekes a nyugati hatalmak számára. III. Napóleon, aki legmesszebb ment a magyar függetlenségi erőknek adandó fegyveres segítség ígé-16
