Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 2. szám - Csányi László: Babits tizenöt nyelven
ről”, mert ,,voít egy pillanat, midőn Európa hazátlanná vált eszméje Magyarországon talált menedéket, az ö szívében". De egy még ily gazdag gyűjtemény is elegendő-e ahhoz, hogy keresztmetszetét adja Babits művészetének? Somlyó György és a kötet jellemző próza (például az 1935-ös békekiáltvány, vagy az irodalomtörténet bevezetője) mdllett a Jónás könyvét állítja középpontba, Rába György szép tanulmányával, $ néhány kartárs értékelésével. Több nyelven szólal meg a nevezetes költemény, s a francia fordító, Nicolas Abraham érzékletes esszében vall Babitsról, fordítási elveiről, megjegyezve, hogy szentségtörés (sacrilege) lett volna prózában fordítani, így „megkísérelte átplántálni a franciába a magának Babitsnak kedves fordítási elveket, s szótagról szótagra visszaadni a nagy magyar költő hangját és szándékait”. Mielőtt a különböző átköltésekre térnék, rövid kitérőt kell tennem, mert van a kötetben egy Babits-írás, ami a magyar olvasó számára is meglepetés. Gino Sirola 1930-ban magyar költői antológiát adott ki, melyhez Babitstól kért bevezetőt, ami azonban csak olasz fordításban (Poesia magiara in voste Italiana) maradt fenn, a magyar szöveg eddig sehol nem jelent meg, kézirata is lappang, ha ugyan nem veszett el. Most az olasz fordítást ültette vissza magyarra Rónai Mihály András, tegyük hozzá, dicséretes tömörséggel, Babits szellemében. Sirola átköltése rímtelen volt, senza Harmónia della rima, amit Babits meg is jegyez bevezetőjében, abban reménykedve, hogy a versek szépségét így is „megőrzi az olasz nyelv zenéje és a fordító művészete”. Gino Sirola gyűjteményét nem ismerem, a magyar műfordítás azonban már a kezdeteknél is más úton járt, mint a nyugati gyakorlat, s a formahűséget Kazinczy épp oly fontosnak tartotta, mint Arany vagy Tóth Árpád, de akár az Ómagyar Mária-siralom Névtelenjére is hivatkozhatunk. Az Árion Babits-kötetének fordítói általában ragaszkodnak a formához, érezve a sacrilége kockázatát, amit Nicolas Abraham emleget, s néhány nagyon szép, az eredetihez méltó megoldást találunk. A fonás könyve francia, angol, német, olasz nyelven szólal meg, az Ima tíz nyelven, köztük románul, szlovákul és hollandul, bár igaz, hogy a Fortissimo még eszperantó átültetőre is talált. Vegyük az első két sort. Nicolas Abraham pontosan érzi a hangsúlyt: Et dit le Seigneur á Jonas: „Te léve et t’ en va En Ninive et crie sur la cité lá-bas.” A német fordító, Géza Engl, föloldja a biblikus hangot (Monda az Űr Jónásnak...), a sort is megkurtítja, s ezzel pattogóvá válik, keménnyé : „Erheb dich Jona” sprach der Herr, und geh, klag an die Stadt des Lasters, Ninive. Az első rész két utolsó sorában mind a két fordító kénytelen engedményt tenni: Tandis qu’au lointain paraissait V arc-en-ciel Ride ne plissait le miroir de la mer Am Himemlsrand erscheint der Regenbogen, das Meer ist spiegelglatt, es ruhn die Wogen. Az indítás hű Babicshoz, a második sor azonban mindkét fordító számára áthidalhatatlan nehézséget jelentett, - németben a jelen idő is zavaró - mert Babits érzékletes képet vetít elténk: a víz simán gyűrűzött, mint a márvány, - tehát nem arról van szó, hogy ránc nem redőzte tükrét, arról végképp nem, hogy tükörsima, az új képet pedig nyilván a rímkényszer hívja elő (es ruhn die Wogen). A sorban a „márvány” s a hozzá kapcsolódó kép a fontos, amit az angol fordító (Bruce Berlind) is megérez, de legszebben Paolo Castruccio adja vissza: e in lontananza nitido splendea l'ar^obaleno. 11 flutto avea spirali come un marmo, sereno. A kérdés azonban rögtön fölmerül, remélhető-e valaha is egyenértékű átköltés, miközben az is vitatható, hogy mit kell ezen értenünk. Goethe versének (Über allen Gipfeln...) átültetése nemcsak nemzedékek költői versenyét jelentette, hanem az olvasó reményét is, hogy egyszer sikerül megtalálni az eredeti hibátlan visszhangját. Babits ismert mondását is idézhetjük, mely szerint a világirodalom legszebb verse Shelley Ódája, de csak Tóth Árpád fordításában. Az olvasó érzékenységének jelentőségét nehezen tudjuk ellenőrizni. Mi már Pázmány óta tudjuk, hogy miiben áll a fordítás lényege, s Nicolas Ábralhamot is ez vezeti a Második rész tisztán csengő első soraiban : Or pour Jonas le Seigneur appareilla Une énorme baleine, puis, l’envoya, Goulue, gueul béé, pour qu’elle Vaengloutit, En lampant les flats a force glougloutis, Si bien qu’au fii de reflux, glissant tout droit, En long, le chef devant, Jonas s’influa Dans le Ventre. A fordítások áradásában az egyik nagyon szép megoldás, amely nagyon közel áll Babitsboz, s ha az alliterációk bősége itt az eredeti szöveget fölözi, Babits szellemében teszi. Ezt a Második részt Tímár György is lefordította, tiszteletre méltó hűséggel,, helyen-7«
