Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 2. szám - Téglás János: Adalékok egy barátság történetéhez - Babits és Dienesék levelezése

veszítünk vele. Kevés hely van a világon, ahol önmagad lehetsz úgy amint vagy, olyan lehetsz, amilyennek születtél, formák nélkül, magadra erőszakolt kényszerek nélkül, egyszerűen, önkéntelenül úgy hogy előre el sem határozod, hogy nem is tu­dod, nem is akarod; és mindezt nem mágiából, nem szuggesztióból, hanem a legegy­szerűbb emberi őszinteség természetes légkörének hatására. Azt írod, mondjak egy napot, amelyen itthon vagyok néked. Akarod a pénteket? ]őjj ki délután úgy 4 óra felé, ne halasszad el, ha lehet, mert kevés napom van mát Párisig és neked mindenképen akarok adni belőlük. Talán többször is ki fogsz jönni azután, mikor én már elmentem annak a szebb és jobb valakinek a kedvéért, akit mellettem találsz s aki most netn jöhet velem, pedig még sohse hagytuk el egymást. Szeretettel köszönt és vár barátod Valéria A 29-es közúti villamos a Nyugati pu.-tól indul és a házunk előtt áll meg. Fond ////37Í/3. Pb.: Budapest, 1912. febr. 12. Kedves Mihály, az x-ek és w-ák legfrissebb barátja, jó lesz-e ha csütörtökön folytatjuk nálad a szám és rend titkainak kikémlelését? Különben én csak szombaton vagyok elfoglalva; tégy jobb propoziciót ha szükség van rá. Jó lenne ha pár szóval értesítenél hogy elejét vegyük a félreértésnek. Szívből üdvözöl leendő barátod Dienes Pál. Fond Ulf 175I1 - Levelezőlap. Címzése: B. M. Rákos Palota Főút 2. 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom