Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - Pomogáts Béla: A harmadik nemzedék indulása - Takáts Gyula levélgyűjteményéhez
körülményeket, amelyek között a harmadik generáció költői tudata és esztétikája kialakult. A fiatalok valóban idegenkedtek attól, hogy közvetlen szerepet vállaljanak a társadalom küzdelmeiben, sem közéleti, sem irodalmi tekintetben nem éreztek hajlamot a lázadásra. Vas István beszélt arról a Nehéz szerelemben, hogy az idegenkedés szinte az egész nemzedék közös érzése volt. „Ha volt egyáltalán valami- olvassuk - születésünk és jelentkezésünk egymáshoz közel eső évszámain kívül, ami ezt a nemzedéket összefűzi, úgy éppen az, ami engem akkor Zelkhez vonzott: az idegenkedés a világmegváltó szereptől, a nagy gesztusoktól, a prófétai pózoktól.” A költő magatartását és feladatát látták másnak, mint az előttük járók, mint a költészet hivatásáról kialakult hazai hagyomány. Legutóbb Kenyeres Zoltán világította meg ennek a magatartásnak, a harmadik nemzedék költészetről és költői szerepről kialakult nézeteinek a hátterét és természetét. A „harmadik nemzedék” fogadtatása című tanulmányában azt fejtette ki, hogy a nemzedék indulása általánosságban a „forradalmi apály” időszakára esett, midőn megerősödött a forradalmak bukása után berendezkedett uralmi rendszer, sőt agresszív ellenforradalmi áramlatok veszélyeztettek minden progressziót. A magyar baloldal, a hazai munkásmozgalom különösen nehéz helyzetbe került. A horthysta hatalom fokozta a baloldal elleni nyomást, a német fasizmus hatására nálunk is erőre kapott a nacionalista és antiszemita demagógia. A munkásság nagyrészt szervezetlen maradt, a két munkáspárt sokszor egymással viaskodott, s az illegális kommunista mozgalmat is frakciók gyengítették. A népfrontpolitika erős késéssel valósult meg, jelentős tömegekre nem támaszkodhatott. A harmadik nemzedék pályakezdésén és tájékozódásán mindez mély nyomot hagyott. A fiatal költőket általában nem vonzotta magához a népi írók tábora vagy a munkásmozgalom, magányosan vagy szűkebb csoportokba verődve próbáltak maguknak világképet teremteni, tájékozódni a drámai események között. Akadtak persze olyanok is, akik utat találtak valamely politikai mozgalomhoz: Zelk Zoltán és Forgács Antal a munkásmozgalomnak, Jankovich Ferenc a népi mozgalomnak kötelezte el magát. A harmadik nemzedék legtöbb költője azonban a Nyugat körül csoportosult, s Babits Mihályban látta a magyar irodalom hajójának kormányosát. Mint lényegében elkötelezetlen alkotó művészek vállaltak szerepet a népi írókat képviselő Válasz vagy a polgári radikálisok eszméit hirdető Szép Szó hasábjain, sőt maguk is próbáltak nemzedéki folyóiratokat, irodalmi társaságokat alapítani. Ilyen nemzedéki folyóiratokról - a Keresztmetszet, a Számadás, az Argonauták, az Ezüstkor alapításáról és sajnálatosan rövid életű munkájáról - számolnak be a Takáts Gyulának címzett levelek is. Másrészt a harmadik nemzedék költői otthon voltak a harmincas években megélénkülő vidéki irodalmi életben, már csak annak következtében is, hogy közülük többen éltek és dolgoztak vidéken: Weöres Sándor Pécsen, Kálnoky László Egerben, Kiss Tamás Kisújszálláson, maga Takáts Gyula Kaposváron. A születő vidéki irodalmi folyóiratok- a pécsi Öttorony és Sorsunk, a székesfehérvári Vár, a szombathelyi Írott Kő, a debreceni Tiszántúli Figyelő - szívesen adott teret a fiatal költőnemzedék műveinek. Mindez azonban keveset változtatott azon a tényen, hogy a harmadik nemzedék költőinek jórészt magányosan kellett tájékozódniok a harmincas évek .egymással küzdő politikai és kulturális irányzatai között. E nemzedék költészete a hagyományos humanista gondolat köré épült, az általános történelmi földrengés idején szerette volna védelmezni ezt a gondolatot. 8