Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - Ördög Ferenc: Sebestyén Ádám: Bukovinai székely népmesék
mezre mondta Kányádi Sándor kérdéseit - egyet idézek: voltál-e üres fészek a fán? És ha Szilágyi Domokos Szerelmes himnuszait olvasom a Szabadsághoz - megérzem (fordítottan) Tornai József szavait is: „ötszáz évig volt a szeretőm / német vasgolyó. I A Donnál jég-gyökeres / zsombékcsomóvá fagyott a szivem” Engem nem küldött senki, én csak úgy magamtól jöttem kolonc-történelemnek. Megérzem a lázadást a (mútlbéli) történelmi prostitúcióval szemben is, amit a ma élő költő - még talán „kiheverhet”, mert a LÉT KŐMŰVES KELEMENJE újra-,,rakosgatja” a létezés köveit: Léted kell élned éjféli képzetekben, halálban, szerelemben. Azt, ami te magad vagy és hogy így befogadnak az agyak, hegyek, titkok. Természetesen folytatódik Tornai élőbeszéde és nem „szépeket” mond, csak a „szépség becsületszavát”, ami, ha bevégezhető lehetne, már IGAZSÁGNAK neveznénk, AZONOSSÁGNAK - Önmagával, önmagukkal?! Fogódzó kell ehhez a könyvhöz: Les preludes bátorsága .. . DEVECSERI ZOLTÁN Sebestyén Ádám: Bukovinai székely népmesék [I. KÖTET FÁBIÁN ÁGOSTONNÉ MESÉI (SZEKSZÁRD, 1979. 392 LAP), II. KÖTET FÁBIÁN ÁGOSTONNÉ, MÁTYÁS RÓZSIKA, FÁBIÁN ÁGOSTON, GYÖRFI RUDOLF, GYÖRFI RUDOLFNÉ, GYÖRFI FERENC MESÉI (SZEKSZÁRD, 1981. 463 LAP). - KIADJA A TOLNA MEGYEI TANÁCS V. B. KÖNYVTÁRA.] Ki gondolta volna, hogy a „Kakasdi népmesék” két kötetének megjelenése után sikerül még az andrásfalvi székelyek ajkáról ennyi mesét vagy ahogy ők mondják, ennyi „beszédet” lejegyezni? Ki gondolta volna, hogy az immár köztudottan gyors ütemű műszaki-tudományos-társadalmi fejlődésünk ellenére még mindig elevenen buzog egy-egy tiszta forrás, azaz élnek még köztünk olyan istenáldotta tehetségek, mint Fábián Ágostonná és mindazok, akiknek a nevét e szép és gondos kiállítású könyv címlapján olvashatjuk? Egyáltalán: ki gondolta volna, hogy ilyen gazdagok vagyunk, hogy olyasmink van, amivel Európában ma már csak kevés nemzet dicsekedhet? A nem szakember olvasó — miként e sorok írója is — csak ámul e szebbnél szebb meséket olvasván, gyönyörködik a sokszínű cselekményben, a változatos kompozíciókban, nem utolsósorban pedig az erőteljes magyar nyelvben, a messzi Bukovinából sok-sok hányattatás után megyénkbe került és otthonra talált székelyek nyelvjárásában. Az eddig megjelent mesék eredetüket tekintve is sokfélék. Egyike-másika mondaként a régi elemi iskolás olvasókönyvekből a mai középnemzedék számára is jól ismert (pl. a Mátyás-mondákon alapuló mesék), más részük a drága jó Benedek Elek „Magyar mese- és mondavilágá”-ban is olvasható (pl. Az aranyóra, a Többsincs királyfi stb.), illetőleg megtalálható már Kriza János „Vadrózsák” című híres művében is. Ám mesemondóink ajkán ezek az olvasott, illetőleg könyvből tanult mesék is újabb és újabb módosulásokon estek át, másképpen fogalmazva, átszűrődtek a nép ajkán, gondolat- és érzelemvilágáo. A kiváló és a tudományos körökben is jól ismert gyűjtő, Sebestyén Ádám segítségére két kiváló szakember sietett: Kovács Ágnes és Rónai Béla. Kovács Ágnes kitűnő tanulmánya (II, 397-409), továbbá szakszerű jegyzetei (I, 365-387; II, 410-456) a szakemberek számára nagyon fontos útbaigazítások, a nem szakembereket pedig bevezetik az egyetemes és a magyar mesekincs tudományos osztályozásába. Örvendetes és dicséretes, mi több, példamutató, hogy a meséket a kiadó a nyelvész Rónai Béla fonetikus lejegyzésében tetette közzé. Ennek révén a bukovinai székely nyelvjárás ízeit nemcsak a tájszavakban és a mondatfűzésekben élvezhetjük, hanem a szavak hangalakján is, arról nem is szólva, hogy a zárt e hang előfordulásának vizsgálatához sok ezer adatot kapott a nyelvtudománv. Az igényesebb, az anyanyelv iránt is érdeklődő olvasó bizonyára szívesen tanulmáyozza a mesemondók nyelvjárásáról írt összefoglalást (ez is Rónai Béla munkája, I, 329-341). A mindkét kötet végén levő szójegyzék pedig — amit szintén Rónai Béla állított össze - a me77
