Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - Pisztora Ferenc: Regionális jellegzetességek és tájpszichiátriai sajátosságok
Korábbi tanulmányaimban kifejtettem, hogy nem csupán a normális lelki élet egyes marginális jelenségei - mint pl. az álom, az ábrándozás, a fantáziálás stb. - szolgálhatnak valamely társadalom kollektív életérzésének, reményeinek és rettegéseinek érzékeny indikátoraiként, de ugyanez vonatkozik a valódi elmekóros tünetek egy részére is. A túlértékelt és téveszmék, az érzékcsalódások, a kóros fantáziálások, a pathológiás dicsekvések, nagyzolások tartalmaiban, valamint a szorongások, a fóbiák témáiban - kisebb-nagyobb torzulással vagy éppen anélkül - szintén tükröződnek az adott kor és társadalom közös óhajai, törekvései és félelmei. Az idők folyamán a pszichopathológiai dokumentumokban nagyszámú egyén belső világát tükröző tömeges ilyen információmennyiség tárolódott, mégpedig úgy, hogy ezeket az információkat a betegek teljesen őszintén tárták fel, anélkül, hogy bármiféle külső manipuláció által befolyásolva lettek volna, s a kórrajzíró orvosok - kötelességszerűen - valósághűen rögzítették azokat. Ezenkívül egy harmadik olyan sajátossága is van a kórlélektani tüneteknek, ami feltétlen előnyt jelent a kutatás számára. Nevezetesen az, hogy a normál populációnál is megfigyelhető gondolkozási sztereotípiák, értékítéletek és értékorientációk, vágyak és ábrándok, társadalmi feszültségek és gondok sokkal gátlástalanabbá és lényegesen pregnánsabb formában, vagyis mintegy poentírozva, kinagyítva, jelennek meg pl. a téveseszmékben, érzékcsalódásokban, fóbiákban stb. Ilyen értelemben beszélhetünk a pszichopathológiai jelenségek „görbe tükréről '.21 Különös jelentőséggel bírnak a különféle pszichiátriai tünetekben tárolódott folklorisztikus vonatkozású tartalmak a néprajztudomány számára. Megtisztítva azokat a sajátosan pszichopathológiai torzulásoktól, a normál populáció szellemi néprajzának már meglévő ismeretanyagát erősíthetik meg validitásában, esetleg egészíthetik ki azt néhány tekintetben, vagy bővíthetik, gazdagíthatták új információkkal. Ily módon a kóros oldal felől haladhatunk a normális jobb, alaposabb megismerése felé, s ennyiben a néprajz merít a pszichopathológiából, s a pszichiátriai dokumentáció kínálkozik új forrásként a folklorisztikai kutatások számára 17 19 20 Az utóbbi ioo év hazai pszichiátriai kórrajzanyaga meglehetősen nagy számban tartalmaz ilyesfajta, a népi hagyományokkal, szokásokkal, hiedelmekkel és babonákkal kapcsolatos téveseszméket, érzékcsalódásokat, fóbiákat stb. Ugyanakkor, ez az írásos forrásanyag a folklorisztika szemszögéből mindezideig nem lett kellőképpen felfedezve és tudományosan kiaknázva. Az e téren fennálló mulasztás annál szembeötlőbb, mivel a pszichiátriai dokumentumok a századfordulót követő, de főleg az azt megelőző évtizedek viszonylatában szinte az utolsó, még fel nem tárt írásos kútfőt képviselik a néprajz számára; ezen felül a túlnyomórészt individuális jellegű paraszti mémoár-irodalomhoz képest nagy tömegű egyéntől nyert, nagy mennyiségű folklorisztikai információt tartalmaznak.23 A szűkebb földrajzi szektorban, a regionális viszonylatban folytatott történeti pszichopathológiai vizsgálatok szintén új forrásanyagot tárhatnak fel, amelynek a kiaknázásában már elsősorban a táj folklorisztikája, kultúrantropológiája és a regionális mentalitástörténet érdekeltek. Valamely tájegység kultúrpszichopathológiai feldolgozásánál mindenképpen célszerű, hogy annak ne csak a jelen időkeresztmetszetben érvényes regionális jellegzetességeit írjuk le, de lehetőség szerint hosszmetszetben, történelmi dimenzió-4 49
