Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - Gyenes István: Olvasható-e Kemény Zsigmond?
mazási és alkati okokból egyformán. Mint jómódú erdélyi arisztokrata sokat utazott. Regényalakjait is sokat utaztatja, életüket, sorsukat, gyakran végzetüket művészien szövi össze az idegen tájakkal, emberekkel. Az idegen szokásokat barátságosan, olykor humorral ütközteti a hazai módival. Ismereteit, tudásanyagát szintén belehímezi regényei szövetébe. Hárfán játszik egy lány, máris olvashatjuk a hárfa történetét, szerepét letűnt korok zenéjében, társas életében. Kolostory Albert (Férj és nő) VII. Gergely pápa miséjét hallgatja, s az olvasó rögtön veheti, a cselekménybe ágyazva, a pápaság rövid, de pontos történetét. A Férj és nő (1851) úgy tűnik fel, a maga korában éppúgy, mint később csekély figyelmet keltett. Holott szerintem mintegy tükre, rövid foglalata mindannak, ami Keményben a legjobb és a leggyengébb. Ebben a regényben kézzel fogható, hogy ez a vérbeli regényíró mennyire nem törődik - nem akar, nem képes törődni? — a formával, melybe* a tartalmat önti. Meghökkentő, gyakran érthetetlenül hanyag, képzavaros, sem nyelvújítás előtti,-sem az utáni fordulatok: „különszakadás” (válás), „vállat vonít”, „arckinyomat” (arckifejezés), „teljesleg”, „az idegek élőereje”, „kiáltó színek és dessinek” (rajzok?), „el kell vágnom a hidat”. Ilyesmik miatt Móricz jó szándékkal, mégis szentségtörően csiszolgatta simára a Zord időt; megérdemelte a kemény bírálatokat. Más, ragyogó mondatok, szófűzések Keménytől, a Férj és nőből: „Eltűntek a nevek, megmaradtak a dolgok.” „Eszmeködös homloka .. .”. „Az aranykor mesés boldogsága: pénz, fegyver és bűn nélkül.” „Az idegek játsszák szerepűket, nem a lélek.” Ez mind jó, jobb már nem is lehetne, és nem csak ennyi van belőle. Kiforrott, végleges világnézetről Keménynél nem beszélhetünk. Szerencsére, mondom némelyekkel, ámde mások felróják a számlájára. Az igazság az, hogy korán megtanulta: a változás az egyetlen állandó. Tanulhatta Hegeltől, az életből, a történelemből. Ma dialektikus alapállás, az ő idejében újszerű felismerés, kevés gondolkodó fő magántulajdona. Keresztény-pogány-eretnek-mágikus-misztikus, haladó és retrográd nézetek elegyednek váltakozva a maga és alakjai lelkében. Állhatatlan eklekticizmus, mondják azok, akik elégedettek korán, túlontúl korán „kiforralt”, készen, konfekcióban vett eszméikkel, és semmit sem értenek meg egyének és nemzetek fájdalmas háborgásaiból. Forrongó agyműködésének következménye lehet, hogy merészeli szereplőit az ő saját körmondatos nyelvén beszéltetni, amit csak a legnagyobbak engedhetnek meg maguknak, például Balzac. Kolostory Albert ilyen „magas stílű” levelekben számol be faragatlan Tamás öccsének olaszországi élményeiről (Tamás megvető gúnnyal figurázza ki a fellengzős irodalmi leveleket.). Hagyján, itt végső soron két arisztokrata korrespondál. De a polgári származású Eliz ugyanilyen fennkölt levelekben értesíti barátnőjét boldogságáról, majd később válságairól. Szintén Kemény stílusában beszél a pontini mocsaraknál egy fiatal férfi, amikor már semmi mást nem vár az élettől, csak a közeli halált. Mégsincs egyhangúság az azonos nyelvezetben, mert lélek zeng-zúg e beszélőkben, és a figyelmes olvasóban. Adataim nincsenek, de esküdni mernék, hogy Keménynek voltak figyelmes és rajongó nőolvasói. Kellett lenniük, hiszen senki jobban nem szerette őket. Test, lélek és szellem hármas egysége a nőknek és Keménynek eleven valóság; akkor is - akkor leginkább -, amikor nem foglalják szavakba, de áthatja egész lényüket. Kemény és a 45
