Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 1. szám - Jósfay György: Háry váratlan vendége :tanulmány Corneille: Illusion c. darabjáról

Párizsban, mindenki neki hódol, hiszen rokon az udvari élet valóságával. És éppen az utolsó jelenetben igazolódik, hogy a varázsló, aki a játékot végig vezette nem afféle deus ex machina csupán, hanem hús-vér figura, színházi rendező vagy udvari hoppmester vagy mind a kettő, aki egy kicsit az író is, egy kicsit a kor szelleme is.

Az utolsó jelenetet onnan idézem, ahol az atya rémületéből felocsúdik, ráébred a valóságra: fia színész.

Illusion: V. felv. 5. jelenet.

PR1D AMANT:

Az én fiam színészi ALC ANDRE:

Nehéz művészet ez,

S mégis menhelyet ad és örömet szerez.

S mióta a börtön kínjait kiállta;

Hűtlen házassága, hirtelen halála,

Csak szomorú játék, amit ön itt látott,

Ezzel mulattatták a nyilvánosságot.

S most már egész Párizs rajong, verseng értük,

Lenyűgözte őket nemes mesterségük.

Sikerük záloga bennük magukban van,

Nem kellékeikben s pazar ruháikban,

Fia sem pompából játszott jelmezesen,

Hanem hogy mint színész sikeres lehessen.

PRIDAMANT:

Ö színlelt én pedig elhittem, hogy halott,

Holott gyakran látni tett helyett látszatot.

Ez hát a dicsőség, ennyi csak a rangja?

Szerencse vágyából csak erre futotta?

ALC ANDRE:

Ne bánja. Manapság már a színházat is Imádják mint a kor többi bálványait.

S mit az ön korában megvetéssel néztek,

Ma kedvelt szokása már a jobb elméknek.

Erről beszél Párizs, ezt várja a vidék Ezzel szórakozik sok herceg ivadék.

A nép boldogsága, nagyok szenvedélye;

Időtöltések közt ez került az élre.

S még azokat is, kik bölcs hírében állnak,

És kik intézői ennek a világnak Mint a mágnes vonzza őket a színjáték;

Hogy véle gondjukat s bajukat feledjék.

De még Királyunk is, ez a nagy hadvezér,

Kitől reszket észak, kelet, nyugat és dél,

E drága főtől is kit babér koronáz Kap egy-egy pillantást a francia színház.

4-2