Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám - Steiner Ágota: Lator László - Domokos Mátyás: Versekről, költőkkel

Ezek közül is kiemelkedik a kiváló szerzőpárosnak: Domokos Mátyásnak és Lator Lászlónak (1982 nyarán) megjelent műve: Versekről, költőkkel.

Kétszeresen is fontos és érdekes alkotás ez, mely tartalmában és formájában egyaránt újat kínál. A József Attila-i korszakváltás után, a negyvenes évektől napjainkig követi líránk „regényét”, a versek keletkezési időpontja szerint rendezve anyagát, s így szinte „naprakész irodalomtörténetet” (is) ad, mely kihagyásai, esetlegességei, az egyéni ízlésből fakadó válogatása ellenére tárgyilagosan, érzékletesen, a lényeget láthatóan, folyamatában ábrázolja sokrétű, mai költészetünk kialakulását. A mű irodalomtörténeti jelentőségét nem csupán a szerzők maradandó, tömör értékítéletei biztosítják, hanem összefüggésekre figyelő, a magyar és világirodalmi kapcsolatokat feltáró vizsgálódásaik is. Ennek jegyében a harmincnégy - képletesen vagy valóságosan — megidézett költőnek nem csupán egy-egy reprezentatívnak vagy - akár egyéni okokból - jellegzetesnek, vonzónak tartott versét mutatják be, hanem egész költészetük megfejtéséhez keresik a kulcsot. S hogy mindig meg is találják, arra sem csupán saját érzékenységük, jártasságuk az irodalomban, a verssel való együtt lélegzésük a biztosíték, hanem a hagyományos verselemzésektől eltérő módszerük is. Bizonyosra vehetjük, hogy nem egyedül a sürgető alkalom, a rádiós forma kívánta változatosság sugallta azt az ötletet, hogy az élő szerzőket, mint a legilletékesebbeket, bevonják saját alkotásaik magyarázatába, körüljárásába.

A párbeszédes esszé Domokos és Lator tudatosan vállalt műfaja. Műfaj, mely a legalkalmasabb arra, hogy megvilágítsa „Minden versek titkait". Mennyi mindent tudunk meg ezekből az együtt gondolkodásokból, az okosan irányított kérdésekre adott, a pillanat ihletéből is táplálkozó válaszokból. A költői képalkotás rejtett logikája, a versszerkezet felépülése, a tudatos és az ösztönös formáló erő szerepe világosodik meg Weöres Sándor szavaiból, a köveden élmény és az elvont gondolat szoros kapcsolódásáról, az anyagszerűen érzékletes elemek és a „filozófiai légkör” feszültségének teremtő ellentmondásáról szól Nemes Nagy Ágnes, a disszociáoiós verskompozícióról, az álom és a kéozelet motiváló hatásáról mondja el véleményét Rába György. Az ihlet működéséről, a kép kristályosító, sűrítő természetéről tűnődik Illyés Gyula, a történelmi és az egyéni emlékezet rejtett öszszefonódásáról, a hagyomány és a korszerűség kapcsolatáról, a nemzeti tudatról, az anyanyelvről vall Gsoóri Sándor, a vers gyakorlati hasznát fogalmazza meg ars poetica-szerűen Takáts Gyula. Hány fontos lélektani mozzanat kerül napvilágra, mely a vers megformálását szolgálja, az ihlet forrásvidékét segít feltérképezni. A kötet alkotói verseik elemzése közben más-más szavakkal és kifejezésekkel ugyan, de szüntelenül arra a kérdésre válaszolnak: miért ír verset a költő? Mert meg akarja nevezni a megnevezhetedent, kifejezni a kifej ezhetetlent. A gondolat ritmusa, a képek logikai rendje, a sorok zenei hullámzása vagy éppen kopogó osapódása, a belső arányok kialakítása, az élményanyag s a kifejezőeszközök tudatos és tudatalatti kiválasztása mind-mind egyetlen célt szolgál - teremtést a szó erejével, a művészi új megszületését: új „borzongások” közvetítését, alig-alig megfogható sejtelmek, rezdülések, ismeretlen életérzések kifejezésiét.

A kötet alkotóművészeinek valódi partnerei, szerzőtársai Domokos Mátyás és Lator László, akik sohasem „kívülről”, álobjektivitással szólnak hozzá a líra kérdéseihez vagy az egyes versekhez, hanem valódi szenvedéllyel, a hozzáértés alázatával. Minden leírt sorukban érezni, hogy legfontosabb ügyükről s egyszersmind saját legbensőbb szellemi élményeikről vallanak, miközben mások költészetének tolmácsolására vállalkoznak. S mivel tisztán, világosan gondolkodnak, szépen, érzékletesen - már-már kiveszőben lévő egyszerűséggel, természetességgel képesek a legbonyolultabb versekről is szólni. „Ha Nemes Nagy Ágnes költészetéről beszélünk, meg kellene magyaráznunk, honnan van verseinek minduntalan elektromos kisülésekkel villámló feszültsége, anyagának hihetetlen sűrűsége, súlya. Honnan képeinek levegős, szellemes nyugtalan és fenséges lobogása, pontos keménysége vagy párás-érzékies ragyogása” - idézem, találomra kiragadva Lator Lászlótól, de ugyanígy találhatnék figyelemkeltő sorokat Domokos Mátyástól is, bárhol is ütném fel könyvüket.

A szerzők közvetlensége, érzékletes fogalmazása, a megértetés és a megértés öröme tette emlékezetessé azokat a vasárnap dólelőttöket, amikor a Magyar Rádió a Minden versek titkai c. műsorsorozatot sugározta, mely a Versekről, költőkkel c.

77