Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 1. szám - Drescher J. Attila: "Ott történik meg nélküled, ami veled..." - Bertók László költészetéről

A klasszikus fogantatású, közhelygyanús „velem vagy nélkülem” helyett a modern zamatú „velem és nélkülem” tételeződik itt. A szubjektív oldalt tehát a költői személyiség jelenti, az objektív részt a tárgyak, melyek korábban is, mindig is szerepet játszottak költészetében. Tudjuk, mennyi emlék, tudattartalom fűződhet egy-egy tárgyhoz, ennyiben természetes is hangsúlyos szerepeltetésük. Az már pszichológiai többlet, hogy a fetisizált emlékezet mellett a humánum, az emberi szerepét is átvállalhatja, betöltheti az eleven nem-emberi vagy a dologi-tárgyi (sok szép példát említhetnénk eme összefüggésben a magyar és világirodalomból is). Bertóknál alighanem mindkét értelmezés helytálló, s egyúttal tragikus ihletésű.

Ha két utolsó kötetét, az Emlékek választását (1978) és a Tárgyak idejét (1981) vizsgáljuk, feltűnő szemléleti hasonlóságokat állapíthatunk meg: Bertók egységesülő, kiforró költői világképe rajzolódik ki bennük. Az Emlékek választása már címében is alternatív: ki (vagy mi) választ kit (vagy mit)? Mi választjuk-e az emléket, vagy az emlék választ minket? (Korábbi kötetében, a Fák felvonulásában mondhatni objektív parnasszizmus is érződött, ti., hogy az eredendően létező natúra hivatott helyre billenteni a felfordult-felforgatott művi világot.) A többértelműség régtől sajátja Bertók lírájának, s a tipográfiai jegyek mellett a verstartalom is szinte sugározza az olvasóra az asszociációs kényszer érzetét. Remek megfigyelések, egyéni látásmódról tanúskodó képek közegében, vékony kötetek lapjain változatlanul jelen van a szomorúság alkonyfelhője. A vesztességtudat, az elszenvedett hiányok művészi felpanaszolása, a hiányérzékelés teljessége tragikus reflexiókat vált ki a költői lélekből. Ami volt, elmúlt, emlékké nemesül (a rossz is). S az emlék sajátos természetű: egyszerre kínálja a megszépítő messzeséget és a valóságot kiradírozó fantáziálást. Bertók emlék-verseit különös vibrálás hatja át: a vízszintes hamis és kényelmes nyugalma meg a függőlegesek nyakfájdító szokatlansága között - origóban - a költő. Hanem a koordinátatengely alább is vezet, ugyancsak függőlegesen, a múltba. A múlt pedig egyenlő a megtörtént, átélt, hallott tettekkel és gondolatokkal, a még ki- és megragadható emlékekkel.

A múltból nem mindig csak az eszményit emeli ki, a nemzeti és az ironikusan idézett nemzetietlen tudat is olvasható lapjain, gyakran éppen a nagy szellemi és politikai elődök felvillantása által, terméketlen, búval vert s mégsem értelmetlen küzdelmük bemutatásával. Formai szempontból ismét a nyelvi megjelenítő erő nyújt katartikus hatást; tartalmilag a múlt vállalása mellett az örök emberi talány és gond, az igazság felfejtésének költői feladata béklyózza figyelmét. Bertókot nem átlagos, hétköznapi élmények ragadtatják versre, ellenkezőleg: a vártnál is hétköznapibb, látszatra bagatell témák vonzzák, amiket az átlagember már észre sem vesz. S a karcoló, de erőgyűjtést jelentő csöndet ki kell tudni harcolni, vállalni kell, de meg is kell szenvedni érte.

Amíg az emlék számvetés is, addig a választás felelősség egyben. Az emlék nem befolyásolható már, a választás helyességét még ellenőrizhetjük utólag. Hanem egykori választásaink maguk is emlékké kövesednek. Az emlék igen gyakran veszteség, a végleg visszavonhatatlan, még ha erőt is ád olykor. Bertóknak is vannak hiányai, s ezek szép következetességgel felbukkannak verseiben, ám nem ragadja el az olcsó érzelmek, a nosztalgia hulláma, érzelmi leltározása higgadt, mértéktartó. S remek képeket alkot. A Hanyatt-falum önmagában is megrázó szóöszszetétele ilyen képet bont ki:

28