Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 3. szám - Papp János: Babits Mihály San Remo-díja
Apám jogász volt; én a latin nyelv tanára lettem, s ilyen minőségben kerültem Erdélybe, egy zord havasalji városkába, az akkori román határon. Innen később Budapestre helyeztek át, ahol egymásután jelentek meg verseskönyveim. Daniéval már diákkoromban kezdtem foglalkozni, de Dante-fordításom gondolata csak erdélyi magányomban érett meg, s a fordítást már a világháború után fejeztem be. Első kötete 1913-ban jelent meg, az utolsó éppen tíz év múlva, 1913-ban. Ekkor már nem voltam tanár; a Nyugat című folyóirat szerkesztését vettem át, mely az újabb irodalmi iskola folyóirata volt, s melyet még ma is vezetek. Verseken és tanulmányokon kívül regényeket is írtam. Ezek közül olasz fordításban is megjelent kettő: II Califfo della Cicogna (ford. Irene Kristóf és Armando Tipaldi) és II Figlio di Virgilio Tímár (ford. Nelly Vuceticb). Legnagyobb tanulmány-könyvem Az európai irodalom története, melynek olasz fordítása most készül. Feleségem, Török Sophie, a kitűnő írónő, kinek egy regényét nemrég ismertette egy olasz irodalmi közlöny; a regény nemsokára olaszul is meg fog jelenni. Irodalmi tevékenységemet az utóbbi években súlyos betegség bénította; két évvel ezelőtt egy rendkívül nehéz orvosi műtét mentette meg életemet. Ennek következményeit még ma is szenvedem. Utolsó munkám éppen a Dante-fordítás átdolgozása volt, melyet összegyűjtött munkáim sorozatos kiadása számára készítettem, s mely pár héten belül hagyja el a sajtót. Itáliában azelőtt évenként szoktam járni, noha, sajnos, mindig csak rövid időt tölthettem itt. Betegségem azonban az utóbbi időben megakadályozta az utazást, s 1954 óta nem mozdultam ki hazámból. Ha március végére lemegyek San Remoba, ez lesz első hosszabb utam. Babits Mihály A San Remo-díj odaítélésével Babits egy csapásra az irodalmi érdeklődés középpontjába került. A napilapok és folyóiratok a tények ismertetése mellett elsősorban a Dante-fordítás munkafolyamatáról és sajátosságairól közölnek adatokat. Babits nyilatkozataiból érezhető az a rajongás és szeretet, az a meghatározó élmény, melyet a Dante-művel való kapcsolat jelentett számára. „Igazában nem is az olasz irodalom volt az, amivel »foglalkozni kezdtem«. Dante volt az, igen, mindjárt és egyenesen Dante. Vidéki diák voltam mikor először elém került, fordításban. Mintha ködön át láttam volna valami gyönyörűt. Úgy éreztem, nem bírom ki, hogy eredetiben meg ne ismerjem. Megszereztem a könyvet, s kommentár nélkül, egy rossz szótárral próbáltam kihámozni a csodálatos sorok értelmét. Nemsokára fordítgatni kezdtem, itt is, ott is, csak úgy magamnak, szinte azért, hogy jobban megértsem. Boldog örömmel éreztem, egyre jobban és jobban, hogy édes hazai nyelvem megbírja a Dante hatalmas szárnyalását s visszhangozni tudja zenéjét. De hosszú esztendők teltek el, míg megfogott a vakmerő gondolat, a fölszaporodott töredékeket teljes magyar Dantévá egészítsem ki. Ez a gondolat több mint egy évtizedre rabbá tett, s ez az évtized mintha nem is munkában, hanem lobogásban telt volna. Dantenak még fordítása is az alkotás hatalmas élményét adja.” (OSZK Kt. IH/,1863.) Babits feleségével együtt 1940. március zyén utazott el San Remóba. (OSZK Kt. III/2019.) Az ünnepség előtt néhány napot Bordigherában, a Riviéra egyik kellemes, csendes üdülőhelyén töltöttek. 79
