Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 3. szám - Bodri Ferenc: Babits Mihály az esztergomi Balassa Társaságban
másikig. Balassa lélegzete volt ez a gyönyörű mezőkön. Nem importált humanizmus, mint Mátyás udvarának pünkösdi királysága. Balassa - élet- és természetszeretetével, pompa- és színkedvelésével, erőszakos, kalandos, úri vérével - oly mélyen és magától renaissance jellem, mint a nyugatiak. A magyar lélek ettől fogva is hűen kíséri a nyugati lelket hatásában, és visszahatásában, de többé nem mint jó tanítvány, hanem mint társ, testvér, a nagy nyugati lélekközösség embere.. Ügy tűnik, Babits Mihály itt egy „másik Balassáról” beszél, a „reneszánsz emberről”, akinek még a házassága körüli bonyodalmai is „kalandos, úri vérének” bizonyítékai. Minden bizonnyal nem arról a költőről, akit az esztergomi Balassa Társaság névadójában megálmodott. Babits előadása csak parányi részben idézi az egykori Nyugat-tanulmány megállapításait, a szöveg ünnepi, önálló és eredeti lehetett. Sajnálatos, hogy valójában eddig még ismeretlen az utókor előtt. A „nagy nyugati lélekközösség embere” bizonnyal példa is Babits előtt, nem így a helyieknél, akik a „keresztény magyar szellem” jogfolytonosságának apostolai, kizárva ebből a folyamatból pl. Adyt. A Féja Adyjával szembeállított Babits - úgy tűnik - a vártak ellenében szerepelt. Maga is túlzottan „kalandosnak” mutatkozhatott a helybéli szellem előtt. A továbbiakban nem is vesz részt a Balassa Társaság estjein, önállóan majd 1934-ben mutatkozik be, augusztus 17-i irodalmi estjén, maga a Mint különös hírmondó... kezdetű versét mondja el az est zárásaként az egyes emlékezők szerint. De ez már az Amor Sanctus fordításai után történt, ez esten egy „szelídebb Babits” mutatkozott. Ellentmond e képnek esztendő után - 1935. június 22-én a budapesti Vajda János Társaság esztergomi bemutatkozásakor, ismét csak „neósként” szerepelt; Kárpáti Aurél, Szabó Lőrinc, Laczkó Géza, Török Sophie, Kosztolányi és mások társaként. Alig hagyva a helybéliekben kétségeket: egy-egy Balassa- és Vajda-vers után két Ady-vers következett. Ady győzelme itt, az „esztergomi Babits” körül. Az „előhegyi remete” a városban tovább valóban remete lett, nyilvános szerepléséről utóbb nem szólnak a helyi annalesék. Bizonnyal gátolta betegsége is. De írásaiban és rádiószereplése alkalmából rajongva említi Esztergomot.
