Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 3. szám - Fried István: Babits Mihály európai irodalomtörténete
megtehette annál több joggal, mert Barta János jóvoltából ismerjük Horváth János Babits-kritikáját, és ismerjük Babits Mihály véleményét Horváth János felfogásáról, pontosabban szólva: a „szellemtörténet” címszó alá foglalható irodalomtudományi módszerről. Reisinger megkísérli, hogy „rekonstruálja”, bő idézetanyaggal szemléltesse Babits irodalomfelfogását. Ugyancsak ebbe a gondolatkörbe sorolható Babits egyetemi előadásainak kiadása, kommentálása, a Gál István és Belia György gondozta tanulmánykötet-kiadások sora, az azokról írott néhány érdekes ismertetés, és így tovább. Nem utolsósorban Rába György Babits-dolgozataira kell utalnunk, monográfiájára, Babits fordítói tevékenységét bemutató írásaira, amelyekben gazdagon dokumentálja azt a világirodalomképet is, amely Babits műveiből (eredeti és fordított műveiből) elénk tárul. Éppen ezért szűkíthetjük le témánkat Babits európai irodalomtörténetének vizsgálatára, illetve annak a szövegkörnyezetnek, eszmei ösztönzőnek feltételezett bemutatására, amely az Európai irodalomtörténet kiindulópontja és „faculté maitresse”-e lett. Abból indítjuk vizsgálatunkat, hogy ez az irodalomtörténet valójában nem napló, nem pusztán olvasmányélmény rögzítése, de nem is kizárólag irodalomtörténet, a szónak hagyományos és elfogadott értelmében, hanem polémia és helyzettisztázás. A problémakörnek időszerű vonatkozásait Hevesi András idézett ismertetése megvilágította, bár még ebben a vonatkozásban sem árt majd néhány megjegyzést tennünk. Az előbbi kérdéskörre visszatérve: vitairatnak tekintjük az európai irodalomtörténetet, vitairatnak egy tisztultabb Európa-fogalom érdekében, egy, a manipulációktól mentes irodalom és költői magatartás érdekében. Továbbá: a szellemtörténet módszerei ellen; egészen pontosan szólva: mindazok ellen a potenciális veszedelmeik ellen, amelyek a szellemtörténet módszerével élők munkáiban leselkednek, rejtőznek. Ugyanakkor Babits kedvelt fikciójának dokumentálása is megtörténik: „Sohasem éreztük úgy mint most, hogy kultúránknak együtt kell tartani Európa kultúrájával. Nem akarunk provinciális magyar irodalmat. Az európai irodalom egy és egynek kell lennie” - írja Babits 1934-ben A Nyugat új korszaka elé c., programadó cikkében. Itt és más, ekkoriban fogalmazott sok megnyilatkozásában az európai kulturális egység hangsúlyozása egyben szintén vita; vita a nemzeti irodalom önelvű fejlődésének tételével, s legalábbis a világirodalmi tudatnak, a világirodalom legnemesebb hagyományaihoz való tartozás tudatának szembeszegezése a szűkkörűen nemzetivel. S ezt éppen az európai irodalomtörténet teoretikus értékekben is gazdag bevezetése is kijelenti: „Aki egy nemzeti irodalom történetét írja, annak fontosabb lehet a nemzet, mint az irodalom”. Aligha tévedünk túlságosan nagyot, ha az ilyenfajta Babits-nyilatkozatokat az általa olvasott Horváth János- és Farkas Gyulaművek ellen irányzottnak érezzük. Mint ahogy nem árt együtt olvasnunk a Szellemtörténet c. vitatanulmányt és az irodalomtörténet bevezető fejezetét. A Szellemtörténet c., értekezésszámba menő bírálat, vitairat nem egészen igazságosan nem tesz különbséget Horváth János adótokban és újszerű meglátásokban gazdag monográfiája, A magyar irodalmi műveltség kezdetei c. könyve és Farkas Gyula adathibákban „gazdág”, nadleri szemléletű, már saját korában is erősen és jogosan vitatott, A magyar romantika c. könyve között. 8
