Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 3. szám - Fried István: Babits Mihály európai irodalomtörténete

Hugók és Tolsztojok, megjelennek és eltűnnek, hogy gazdagodva és változva ismét fölbukkanjanak; hatnak egymásra és véleményeket formálnak egymásról...” Amennyiben viszont - folytatjuk a gondolatsort - művészi alkotás az irodalomtörténet, az írók egy olyan regény szereplői, ame'y az írók kölcsönhatását, egymáshoz kapcsolódását, egymástól való eltávolodását mutatja be; egyáltalában: az egységes cselekmény feltárása az irodalomtörténész Babits célja, akkor itt fejlődésregényről van szó, vallomásról ágostoni értelemben, a választott rokonságok dokumentálásáról. Még ennél is tovább megy Keresztury Dezső, mikor Babits „egyik legszemélyesebb művé”-nek véli európai irodalomtörténetét, és jelentőségét is ennek megfelelően látja: „az európai szellemmel való találkozásának lírai és felelősségteljes naplója”.

Ilyen módon az európai irodalomtörténet Babitsról többet árul el, mint az európai irodalomtörténetről, Babits rokonszenvei és ellenszenvei, líraközpontúsága és retorikaellenessége, „műközpontúsága” és a pátosszal szemben érzett megvetése egyként Babits írói egyénisége szempontjából fontos, egy-egy ítélete verseit, regényeit, novelláit magyarázza, értelmezi, műveltség- és művelődéseszménye pedig politikai, művelődéspolitikai megnyilatkozásaihoz szolgál adalékul. Szándékosan vittük ad absurdum e nézet képviselőinek álláspontját, amelynek féligazságában aligha kételkedünk. Minthogy Babits Halász Gábornak adott válaszában kijelentette: nem áll szándékában, hogy tudományos munkát írjon, e műve (is) a vallomás ösztönéből fakadt.

Anélkül, hogy elébe vágnánk később kifejtendő véleményünknek, megkockáztatjuk a következőket:

1. Babits szándéka szerint nem tudományos könyvet írt, mellőzi a monografikus, szintetizáló művek módszereit, nem ad irodalomjegyzéket, s nem tartja szükségesnek a meghökkentőnek ható tételek bővebb kifejtését. Előadásmódja esszéisztikus, amely mégsem nélkülözi a rendszerességet, az összefogottságot, a célratörekvést.

2. S bár Babits valóban „vall” olvasmányairól, megkedvelt íróiról, a néki föltáruló irodalmi mozgalmakról, irányzatokról, a követendőnek vélt, vagy elvetendő, kikerülendő írói magatartásformákról, ízléstípusokról, műfajokról és műfaji átváltozásokról, jól körvonalazható irodalomfogalom, nemzeti irodalomfogalom, európai irodalomfogalom jegyében teszi. A tudományos apparátus és a tudományosnak tartott „kellékek” hiánya nem jelenti a határozott célkitűzés hiányát, nem jelenti a pontosan megnevezhető (megengedjük: nem tudományos, de feltétlehül irodalmi és irodalomtörténetileg színezett) módszerek, módszertani eljárások hiányát.

3. S végül, mégsem szeszélyes vonalvezetésű olvasónaplót írt Babits Mihály, nem a Könyvről könyvre rovat formáját választotta. ítéletei egyéniek, helyenként meggondolkodtatóan meglepőek, mégsem önkényesek. Jól elgondolt (majdnem megtervezett) rendszer keretébe illeszkedő véleményeket mond ki Babits Mihály, valóban nem tudományos tételekként kifejtve, de többnyire megindokolva.

S éppen ezért semmi meglepőt nem találunk abban, hogy a németre fordított Európai irodalomtörténettel Max Wehrli: Általános irodalomtudomány c. „tudományos” könyvében is találkozunk. Méghozzá egy bizonyos „világirodalom-6